Maffiamódszerekkel számolt le két világhírű cukrászdával a Budai Várban V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere. Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást: „ha kell, erőszakkal ellenállunk”.
Mint ismert, még tavaly októberben az első kerület Párbeszédes polgármesterét feljelentette a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós a rendőrségen, mert állítása szerint a polgármester védelmi pénzt kért tőle, emiatt pedig már a rendőrség is nyomoz. V. Naszályi Márta szerint ez nem igaz, ezért ő is beperli a cukrászda tulajdonosát rágalmazásért és már azt is tudja, hogy mire költi a pénzt, ha megnyeri a pert.

CSOMAGOLNIUK KELL A CUKRÁSZDÁKNAK
V. Naszályi Márta 2019. október 13-án megnyerte a választást, ezt követően Szamos Miklóst fél évvel később behívatta az irodájába: „azt kérte, egyezzünk meg. Erre azt mondtam, ha visszavonják a feljelentést, háromszoros bérleti díjat is hajlandó vagyok fizetni. Megállapodtunk, és az ügyet kiadtuk az ügyvédeknek, végül olyan módosítást akartak velem aláíratni, hogy bármikor ki tudjanak rúgni” – ismertette korábban Szamos Miklós. A jelenlegi ítélet szerint a Koronát és a Ruszwurmot teljesen ki kell üríteni.
Azonban a tulajdonos szerint az államilag védett és műemlékvédelemmel ellátott cukrászda nem az önkormányzat tulajdona.
Soha nem volt itt semmi az önkormányzaté. A tulajdonlap szerint a föld meg a tégla valóban az övék, ugyanakkor a teljes cukrászda, amely áll a berendezésekből, tárgyi eszközökből, a működési engedélyekből és vagyoni jogokból, az enyém. A családomé ez a szelete a magyar történelemnek, amely a cégérték szerint több mint 1 milliárd forintot ér
– összegezte korábban az Indexnek Szamos Miklós.
Felajánlottam, fizetek több bérleti díjat, először kétszerest, majd háromszorost, ám ezeket hiába fizettem ki, rendre visszautalták. Azért, hogy a sajtónak azt tudja mondani, hogy nem akarok fizetni
–mondta Szamos.
(pestisracok.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!