in , ,

Szakértő: egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a titkosszolgálatokat

Horváth József titkosszolgálati szakértő szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat.

 

Az állítólagos megfigyelési ügy kapcsán megszólaltatta a Magyar Nemzet Horváth József titkosszolgálati szakértőt, aki kifejtette: véleménye szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat. „Magyarországon senkit nem figyelhetnek meg bírói, valamint igazságügyi miniszteri engedély nélkül” – szögezte le. Hangsúlyozta az is:

rendkívül káros az a folyamat, amellyel egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a rendvédelmi szerveket, a titkosszolgálatokat”.

Horváth József teljesen természetesnek tartja, hogy a technika fejlődésének köszönhetően rendre új termékek jelennek meg a piacon, amelyekből értelemszerűen a magyar állam is vásárol. Megjegyezte: ez elmondható a világ legtöbb titkosszolgálatáról.

Kétségeinek adott ugyanakkor hangot, hogy egy csúcstechnológiát képviselő izraeli fejlesztésű kémszoftver bármilyen nyomot hagyhat a telefonokon.

Soroshoz köthető szervezetek az állítólagos megfigyeléses ügy mögött
Az állítólagos megfigyelésről szóló cikket összefogó Forbidden Stories fenntartója a Global Investigative Journalism Network nevű szervezet, ami több a Direkt36-hoz hasonló portált  finanszíroz. A Global Investigative Journalism Network nevű szervezet egyik fő szponzora a Soros Alapítvány, vagyis az Open Society.

(mandiner.hu)

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Jurák Kata védelmében – Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt

Bréking! A bennfentes.net szerint Cseh Katalin lehet az Anonymous által lebuktatott politikus