in ,

Mi lesz ebből? Komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt a baloldal külföldről belapátolt, tisztázatlan eredetű kampánypénze

Horváth József biztonságpolitikai szakember szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a baloldal külföldről érkező, sokszor tisztázatlan tulajdoni hátterű szervezeteken keresztül, külföldről igyekezett befolyásolni a magyar belpolitikai folyamatokat

Horváth József biztonságpolitikai szakember szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a baloldal külföldről érkező, sokszor tisztázatlan tulajdoni hátterű szervezeteken keresztül, külföldről igyekezett befolyásolni a magyar belpolitikai folyamatokat. Horváth József a Magyar Nemzetnek mondta el aggályait az ellenzék választási kampányban tanúsított pénzszerzési akcióit elemezve.

Horváth kijelentette azt is, hogy a baloldal esetleges győzelme esetén a pénzt küldők vélhetően kérték volna a részüket a tortából, ez pedig az ország szuverenitása szempontjából óriási kockázatot jelent.

Ingyenebéd nincs

– jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő azzal összefüggésben, hogy főképpen külföldről beáramló pénzekből finanszírozhatták a baloldal választási kampányát.

 

Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az ellenzéki pártoknak kormányra kerülésük esetén benyújtották volna a számlát azok a körök, amelyek pénzt fektettek az ő kampányukba. Ennek számos módja lehetett volna, felvásárlás, állami tulajdonban lévő, jól jövedelmező üzletágak megszerzése és még sorolhatnánk

– fogalmazott. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ország szuverenitása forog kockán, ezért a szigorítás elkerülhetetlen, amelyet minden pártnak támogatnia kellene.

Éppen ezért a nemzetbiztonsági törvény mihamarabbi módosítására van szükség, hiszen a jogszabályt hozzá kell alakítani a jelenkor kihívásaihoz. Azokat a szervezeteket, alapítványokat, cégeket, amelyek pártokat, kampányokat finanszíroznak, mindenképpen át kellene világítania a titkosszolgálatoknak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a támogatást elfogadó politikai köröknek fogalmuk sincs arról, hogy valójában kik állnak a szóban forgó „jótékonyan adakozó” szervezetek mögött. Ezek szélsőséges esetekben lehetnek ellenérdekelt titkosszolgálatok, de még szervezett bűnözői körök is

– mondta Horváth József.

Ismert, Márki-Zay Péter, az ellenzék volt közös kormányfőjelöltje a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében augusztus végén számolt be arról, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”. Akkor azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze. Arra a kérdésre, hogy az amerikai tőzsdespekuláns köztük volt-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk”. Márki-Zay végül azt is kimondta, hogy szerinte nem kiskapu, hogy az összes baloldali párt támogatását élvező miniszterelnök-jelöltként az általa vezetett szervezet a választási időszakban külföldi pénzekből kampányolt. A politikus továbbá megerősítette, hogy a szóban forgó összegekből a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat cégcsoporthoz is áramlott pénz.

 

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Magyarország beint az EU-nak – Szijjártó: Magyarország semmilyen módon nem támogatja az európai gázársapkát

Fegyőr szerint Donáth Anna és Cseh Katalin a magyar érdekekért küzd Brüsszelben