A csatornának nyilatkozott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő, aki elmondta, 2012 óta folyamatosan korszerűsítik a Budapest-Esztergom vasúti vonalat: ÚJ PÁLYATEST KÉSZÜLT, VILLAMOSÍTOTTAK ÉS ÚJ BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEKET IS ELHELYEZTEK. Új állomások, csomópontok és parkolók is épültek.
Az emeletes vonatoknak köszönhetően rövidebb szerelvényeken több ember utazhat – mondta Völner Pál.
Az államtitkár szerint mostantól Esztergomból a főváros felé a leggyorsabb közlekedési megoldást jelenti a vasút. Völner Pál a térség országgyűlési képviselőjeként üdvözölte, hogy a szakasz fejlesztése kényelmes szerelvényt és korszerűsített vasúti pályát is eredményezett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Pest megye 3. számú választókerületének parlamenti képviselőjeként hozzátette, hogy a környéken élők számára az egyik legnagyobb kihívást a napi ingázás jelenti. Vitályos Eszter megjegyezte, hogy a közösségi médiában olvasható visszajelzések szerint az utasok már most örülnek a fejlesztésnek.
Már négy vonalon közelekednek az emeletes szerelvények
Az új járat keddi sajtótájékoztatóján Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt mondta, hogy jelentős minőségjavulást vár a közösségi közlekedésben az új szerelvénytől, amely
600, VAGYIS A KORÁBBIHOZ KÉPEST MÁSFÉLSZER TÖBB ÜLŐHELYET BIZTOSÍT A NAGYFORGALMÚ VONALON.
Hangsúlyozta azt is, az itteni tapasztalatok is azt igazolják, hogy a korszerű közösségi közlekedés népszerű, hiszen a szakasz felújítása óta jelentősen nőtt az esztergomi járat utasforgalma.
Az eseményen Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 ÓTA JELENTŐS ERŐFORRÁSOKAT MOZGÓSÍT A KÖTÖTTPÁLYÁS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÉRDEKÉBEN.
– A jelentős járműcsere előnyeit egyre többen élvezhetik, hiszen immár 16 emeletes motorvonat közlekedik 4 vonalon, 2022 végén pedig 40 viszi majd az utasokat – jegyezte meg.
Schanda Tamás azt is hozzátette, hogy a fejlesztések folytatódnak, ebben az évtizedben csak a gördülőállomány megújítására 2 ezer milliárd forint jut.
A MÁV elnök-vezérigazgatója a környezetvédelem jelentőségét emelte ki a sajtótájékoztatón. Homolya Róbert szerinta klímavédelmi célok a vasúti fejlesztése nélkül nem teljesülhetnek.Ennél fenntarthatóbb közlekedés nincs, az üvegházhatású gázoknak alig 1 százalékát bocsátják ki vonatok az EU-ban – hangsúlyozta.
A korszerűsítések kiemelt szempontja az elővárosi vonalak versenyképessége, hiszen az utasok csaknem fele Budapest és a környező elővárosok között közlekedik – tette hozzá. Homolya Róbert szerint a főváros körül a vasúté lesz a legversenyképesebb közlekedési szolgáltatás, ha az eddigiekhez hasonló ütemben folytatódnak a fejlesztések.
(origo.hu)
Add tovább!