in ,

Nem stadion – 40 éve nem látott fejlesztés történt a Balatonon – Szolgálatba álltak Közép-Európa legmodernebb hajói

Közel hatmilliárdos beruházás történt a Balatonon

 

 

Közel hatmilliárdos beruházás történt a Balatonon, a magyar állam négy új hajót, két kompot és két katamaránt vásárolt – írja a vg.hu. 

A tegnapi napon szolgálatba álltak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új hajói, a történelmi fejlesztésére rengetegen voltak kívácsiak. A siófoki és a balatonfüredi kikötőt is nagy tömegek lepték el, hogy szemtanúi legyenek a felavatásnak.

 

 

Az 5,7 milliárd forintért vásásrolt négy hajó maximálisan megfelel a környezetvédelmi normáknak, műszakilag a legmagasabb szintet képviselik és kialakításuk is lehető legjobban utasbarát.

A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között fogják szállítani az utasokat. A szintén 11 méter széles, 35 méter hosszú katamaránok a Tomaj és Balaton nevet kapták, ők a Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek majd.

A hajók menetrendszerint fognak közlekedni a kijelölt útvonalakon, de tavasszal az érdeklődők számos kikötőben szemügyrevehetik majd őket.

A Bahart szerint a négy hajó évente átlagosan egymillió utast fog szállítani.

A hajókkal kapcsolatos további információk, menetrendek és képek a Bahart oldalán tekinthetőek meg.

(Mandi)




LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Húsvéti gondolataim /élni és remélni/

Hozzuk a pezsgőt! VÉGRE! A legundorítóbb Orbánfóbiás Dombóvári István otthagyja a Showder klubot – Kirúgták, tán?