Megérkezett Belarusz fővárosába csütörtök reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető Facebook-oldalára azt írta, „két fok, köd, hónyomok, ez itt Minszk”.
A BelTA belarusz állami hírügynökség a minszki külügyminisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy a magyar tárcavezető a csütörtökön kezdődő kétnapos, Eurázsia biztonságával foglalkozó magas szintű nemzetközi konferenciára utazott a kelet-európai országba. A közlés szerint Szijjártó Péter is a felszólalók között szerepel. A szervezők több mint háromszáz résztvevővel számolnak, akik több mint harminc országból érkeznek a belarusz fővárosba. Köztük lesz például Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Tervek szerint olyan témák kerülnek terítékre, mint az eurázsiai biztonság globális és regionális geopolitikai előfeltételei, nemzetközi és regionális szervezetek kölcsönhatása az eurázsiai térben, valamint a stratégiai stabilitás és a nukleáris fegyverek kapcsán szót ejtenek az Eurázsiát érhető fenyegetésekről is.
A konferenciáról Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök még 2022 novemberében beszélt először a Jerevánban megtartott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) csúcstalálkozóján.
(DÓCZA EDITH KRISZTINA, magyarnemzet.hu)