in ,

A Jóisten elküldte első figyelmeztetését a hanyatló nyugatnak – Németország romokban – Videó

Döbbenetes pusztulás nyugaton

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók…”

 

 

Istent játszik a nyugat. Nem kéne, nagyon nem. Az Úr mindent elsöprő haragja nagyobb lesz, mint az a pusztulás, amit a nyugat művel gyermekeinkkel, a lelkükkel, pedig az sem kevés, sőt! Kimondatott a blaszfémia, hogy a férfiak szülhetnek: a válasz is megérkezett. Pusztul fél Németország (ami lényegében maga az EU) az áradásban. Százezrek áram nélkül, rengeteg halott, és elpusztult városok.

Aki azt hiszi, hogy ez csak egy szimpla katasztrófa, és röhög azokon, akik ezt az Úr haragjának tartják, nos, ők majd akkor fognak hinni, amikor még nagyobb pusztulás jön Európa nyugati felére.

Csak figyeljük az eseményeket, és imádkozzunk. Mást nem tehetünk. A természet és a Teremtő erősebb nálunk.

A Jóisten akkor avatkozik be, amikor az emberiség a legkevésbé számít rá. Elkezdődött…

 

A kretén Mutti meg Amerikából nyilatkozgat, ahelyett, hogy azonnal gépre ülne, és hazamenne.

 

https://twitter.com/i/status/1415585453206556673

 

https://twitter.com/i/status/1415713018005139465

 

 

 

 

Tisztelt 444: Jurák Katának van igaza. Ennyi.

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Pilhál Tamás: Panyi Szabolcs újságíró-telefontulajdonos, akin besült az izraeli wunderwaffe

Jurák Kata védelmében – Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt