in ,

A Mandinernek megérte Perintfalvit szemlézni – Itt a Mandiner helyreigazítása – Íme + Mindenszo.hu kommentár

Helyreigazítás dr. Perintfalvi Ritával kapcsolatban

A Mandiner.hu közleménye kövertkezik:

 

A Magyar Nemzet alapján valótlanul híreszteltük, hogy a MENŐK – Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület dr. Perintfalvi Rita egyesülete. A valóság ezzel szemben az, hogy ebben az egyesületben, annak vezetésében dr. Perintfalvi Rita semmilyen minőségben nem vesz részt, nem is tagja ezen egyesületnek.

Egy olyan csoport vezényli le a törvény elleni aláírásgyűjtést, amelynek szinte minden tagja Soros György alapítványainak segítségével is működhetett az elmúlt időszakban.

Egy olyan csoport indította el és vezényli le a szuverenitásvédelmi törvény elleni aláírásgyűjtést, amelynek szinte minden tagja Soros György alapítványainak segítségével is működhetett az elmúlt időszakban, és kormányellenes aktivistaképzésre, illetve a migránsok és az LMBTQ-közösség támogatására szakosodott – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap rávilágít, hogy a petíciót száz „civil szervezet” nevében indították el,

de valójában egy szűkebb csoport, a Civilizáció koalíció néven egybegyűjtött Soros-szervezetek kezdtek el támogatókat gyűjteni az új hazai jogszabály ellen.

Ezekkel az NGO-kal összefüggésben felmerülhet, hogy áttételesen, külföldi pénzek segítségével próbálnak meg beavatkozni a magyar belpolitikába, például a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választásokba. Ez pedig a szuverenitásvédelmi törvény szerint szigorúbban büntethetővé válik a jövőben – írja a lap.

Kiket tömörít magába a koalíció?

Campaign to Stop Killer Robots: a szervezet irányító bizottságának tagjai között több Soros-szervezet is megtalálható, amely támogatásban részesül a Nyílt Társadalom Intézettől. Az egyik ilyen szervezet, a Human Rights Watch például korábban százmillió dolláros kihívási támogatást kapott az intézettől tíz évre.

Alternatív Közösségek Egyesülete: ez a csoport 2017 óta összesen 2,2 millió dollárt kapott az Open Society Foundationstől (OSI), vagyis Soros másik szervezetétől. Az egyesület már tavaly elkezdett tüntetéseket szervezni egy épülő akkumulátorgyár ellen.

Artemisszió Egyesület: ezt az egyesületet Sorosék az Egyenlőség és Antidiszkrimináció-program keretében támogatták.

Város Mindenkié: ez az a szervezet, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója, Misetics Bálint alapított, és amely szintén kapott áttételesen külföldi támogatásokat.

Amnesty International: ezt a szervezetet nem kell bemutatnunk olvasóinknak, az Amnesty magyarországi vezetője, Vig Dávid szintén a Soros-hálózat emberének tekinthető.

ARC művészeti társaság: az évről-évre plakátkiállítást szervező társaság szintén milliókat kapott Soros alapítványától az Élj a jogaiddal – menj el szavazni kampányára.

Autonómia Alapítvány: ez a szervezet több mint háromszázezer dollárt kapott az OSI-tól 2016–17 környékén, és tagja volt az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorciumnak, amelyet szintén busásan megtámogattak külföldről.

Civil Kollégium Alapítvány: ez a csoport csaknem két és fél millió dollár támogatásban részesült az OSI-tól 2021-ig.

Cromo Alapítvány: ők 2016-ban több mint 23 ezer dollár támogatásban részesültek azért, hogy egyes aktivista kezdeményezéseket segítsenek a közösségi médiában.

Dialóg Egyesület, valamint a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány: ezt a két szervezetet szintén támogatta az OSF. Utóbbi szervezet LMBTQ-témákat érintő iskolai érzékenyítő programok megvalósíthatóságáról is tartott előadásokat.

Emberi Jogi Nevelők Hálózata: ez az a csoport, amely a Soros György által támogatott civilekhez köthető Európai Ifjúsági Központ programjai révén fejtette ki tevékenységét Ők azok, akik tréningek segítségével 11–13 éveseknek rendeztek érzékenyítő képzéseket a diszkrimináció, iszlamofóbia, xenofóbia, menekültek, gyűlöletbeszéd, rasszizmus, LGBTQ-jogok tárgykörökben.

Emberiség Erejével Alapítvány: amely ugyancsak rendszeresen képvisel LMBTQ-s ügyeket. A pécsi szervezet elképesztő összegeket – 836 millió forintnyi dollárt – kapott az OSF-től a 2017 és 2021 közti időszakban.

Energiaklub: melyet Ámon Ada, Karácsony Gergely tanácsadója, az ellenzék környezetvédelmi miniszterjelöltje alapított. A korábban fideszes politikusok elleni merénylettel viccelődő hölgy által egykor vezetett egyesület 2015–2016 között 145 ezer dollárt, körülbelül 37,5 millió forintot kapott a Soros-féle OSI-tól.

Eötvös Károly Intézet: ezt az intézetet a Soros Alapítvány hozta létre az egykori ellenzéki államfőjelölt, Majtényi László vezetésével.

Gyökerek és Szárnyak Alapítvány: amely csaknem 25 ezer dollárt kapott Soroséktól.

Háttér Társaság: ezt az LMBTQ-szervezetet is jól ismerhetik olvasóink, ők csaknem kétszázezer dollár támogatásban részesültek az OSI-től.

Humán Platform: Gulyás Márton által alapított platformot az utóbbi időben arra használtak fel, hogy ide csatornázzák be a kormányellenes tüntetésekre gyűjtött pénzeket.

Magyar Helsinki Bizottság: ezt – a több millió dollárral kitömött szervezetet – sem kell bemutatnunk olvasóinknak.

K- Monitor: ez egy, a milliárdos által több mint kétszázezer dollárral támogatott szervezet.

Közélet Iskolája: ezt a csoportot Pikó András jelenlegi VIII. kerületi polgármester és kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza alapította.

Mentők Egyesület: ez az egyházellenes kirohanásairól ismert feminista Perintfalvi Rita egyesülete.

Magyarországi Európa Társaság és a TASZ: utóbbi 2020-ig 1,7 millió dollárt kapott.

Végül a Transparency International: amely csaknem háromszázezer dollárt kapott Soros alapítványától.

– olvasható a Mandiner.hu-n.

 

 

Mindenszo.hu kommentár: az egyre inkább balra tolódó és hülyébbnél hülyébb liberálisokat szemléző mandiner.hu-nak vajon megérte Perintfalvit szemléznie rendszeresen? MI MONDTUK, HOGY NE TEGYE!

 



 

 

 

 


     


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 


Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Agyhalál – Az álkeresztény Lukácsi Katalin, a „fegyvertelen próféta” a hajdani Együtt-elnök, Juhász Péter csapatában indul Budapest V. kerületé­ben képviselőjelöltként

Figyelem! Ha nem csökkennek az üzemanyagok árai, a kormány megteszi a szükséges lépéseket