in ,

Pilhál György keményen nekiment a rongáló Momentumosoknak

Hogy ki ne szoruljanak a közbeszédből, péntek reggel a Momentum aktivistái átmatricázták az Árpád híd metrómegállót Göncz Árpád városközpontra

Tenyérbemászók

Hogy ki ne szoruljanak a közbeszédből, péntek reggel a Momentum aktivistái átmatricázták az Árpád híd metrómegállót Göncz Árpád városközpontra. Harcos közleményükben azt írták, azért hajtották végre az akciót, mert Tarlós Istvánnak ezt már régen meg kellett volna tennie. „A Momentum fontosnak érzi, hogy őrizzük a magyarokért, a magyarságért sokat tett személyek (ezek egyike lenne a matricázók szerint Göncz Árpád – a szerk.) emlékét.”

Minden jel arra utal, hogy a tavalyi választáson 3,06 százalékot szerző utcai felekezet arculata továbbra is tenyérbemászó marad. Igaz, frontemberük, Fekete-Győr András meg is mondta: „Addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan! (…) Követelésekkel és politikai akciókkal fogunk nekimenni az idejétmúlt rendszernek.” Értsd: ezentúl ők fogják tematizálni a közéletet, mert a Fidesz–KNDP-nek állítólag lejárt a jegye. Jómúltkor összegyűjtöttem Fekete-Győr atléta legerősebb szózatait: „Végre kell hajtanunk a bevándorlókkal kapcsolatos EU-döntéseket. Ne ijedjünk meg néhány száz jámbor vendégtől, öleljük keblünkre valamennyit!” „A Momentum fogja majd átvezetni a XXI. századba Magyarországot.” A legnagyobb kedvencem az, amikor Fekete-Győr kijelenti: miniszterelnökként csak akkor lesz hajlandó találkozni Putyinnal, ha az orosz elnök kivonta csapatait Ukrajnából. Előbb semmiképpen…

Addig is, mint látható, a Momentum folyamatosan jelen van a közéletben: hergel, balhékat gerjeszt, provokál. Szembejövő szívlapáttal egyelőre nem találkoztak.

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

A baloldali maffia megtámadta Bayer Zsoltot és Füssy Angélát

A németeknek annyi – “Ha nem akarod, hogy vegzálják a gyereked, adj rá hidzsábot”