in ,

Pilhál keményen nekiment a teljesen hiteltelenné vált Fegyőr Bandinak

Fegyőr a tükörben

„Mi, momentumosok, akik a bátrak Magyarországáért dolgozunk, a közös jövőt építő partnerként számolunk veletek” – írta pár hete a DK szimpatizánsainak címzett Facebook-üzenetében Fekete-Győr András pártvezér. Igehirdetését ekképp zárta: „Viselkedjünk úgy, politizáljunk úgy, hogy a választóink szemébe és a tükörbe egyaránt bele tudjunk nézni.”

No, ez nem lesz könnyű feladat. Erre utal az a minapi interjú is, amelyben a szűk atléta az időközi választásra készülő Bíró Lászlóról nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorában. Elnök úr, miközben azt állította, hogy pártjának nem lehetne tagja a zsidózó-cigányozó Jobbik-ember, azt is kijelentette, „van egy választási helyzet, amikor a különböző nézetű és értékrendű ellenzéki pártok együttműködnek egymással”, ők ezért támogatják antiszemita Lacit. Egyébként pedig, közölte, mindenki maga döntse el, hitelesnek tartja-e a közös jelölt magyarázatát. Fegyőr a választók vállára tette a döntés felelősségét. Jellemábrázoló, nemes tempó.

Az interjúban az is elhangzott, hogy a vezér „megbékélt” Gyurcsány Ferenccel. Vagyis „rendben volna”, ha a DK-elnök vagy a felesége állna egy közös ellenzéki lista élén a 2022-es választáson, ami ugye a közös miniszterelnök-jelöltséget is jelenti. Ez azért érdekes, mert pár esztendeje egy másik interjúban (24.hu, 2017. március) elnök úr még így fogalmazott: „Nem minden politikus hitevesztett és inkompetens, vannak rátermettebb, értelmes emberek is közöttük. […] Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.”

Momentum-hívő ezek után tanácstalanul vakarózik, mint Karácsony Gergely a KRESZ-vizsgán.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Ideje lenne eltolni a biciklit! A kispesti Fidesz lemondásra szólította fel Gajdáékat!

Hivatalos: a Momentum a DK ifjúsági tagozatává vált