in ,

Van itt pénz! Tüttő 16 milliós fizetése ellenére még az ingyen benzint is drágállja

Nyakoncsíptük Tüttő Katát

Képzeljék, sikerült! Nyakoncsíptük Tüttő Katát, az MSZP főpolgármester-helyettesét, a sokszoros milliárdos Leisztinger Tamás üzletembernek, két gyermeke apjának volt élettársát, amint panaszkodik.

Tüttő annak kapcsán igyekezett eljátszani a kisember figuráját, hogy a fővárosi Fidesz frakció arra kérte Budapest vezetését, hogy ötven milliárd forinttal segítse a koronavírus-krízis miatt a budapesti gazdaság károsultjait. Budapestnek egyébként lenne miből segíteni, hiszen Tarlós István idejéből még közel kétszáz milliárd forint maradt a kasszában, amiből 100 milliárd még meg is van. Budapest egyébként az ország leggazdagabb önkormányzata, ebben a ciklusban hitel-visszafizetési kötelezettsége nincs is. Ezért kérte a Fidesz frakció, hogy a rendelkezésére álló szabad pénzeszközöket használja föl a válságban leginkább érintett budapesti ágazatok – idegenforgalom, szállodaipar, taxisok – támogatására.

A főváros vezetésének, ezen belül Tüttő Katának ez természetesen nem tetszik.

Így aztán bedobta a kisember figuráját, ami szó, mi szó Kabos Gyulának annak idején jobban ment. Talán azért, mert ő a valóságban is kisember, mondhatni nincstelen volt. Míg ezt Tüttő egyáltalán nem mondhatja el magáról.

De azért megpróbálkozott elhitetni az ATV nézőivel mindezt, azaz mert kicsi lenni, illetve kicsinek mutatkozni. Azt panaszolta a kamerába, hogy „Én budapesti autós vagyok. Minden tankolásnál a számlám fele az államkasszába megy”. Most szóljanak hozzá! Szem nem marad szárazon.

Szipogásába ugye benne van, hogy drága az üzemanyag, természetesen a kormány miatt, mert a kabinet olyan mohó, hogy az üzemanyag adótartalmát az állam fölözi le. Tegyük hozzá, ahogy legtöbb helyen a világban.

Mielőtt azonban komolyan elkezdenénk sajnálni Tüttő asszonyt, kukkantsunk bele anyagi helyzetébe!

Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi fizetése a nyilvános adatok szerint 1 341 705 forint, amiből 175 ezer forint költségtérítés. Ez évi több, mint 16 millió forint. Emellett Karácsony Gergely biztosít számára hivatali gépjárművet is. Egy másik főpolgármester-helyetteséét gyakran látom, ami egy szép, nagy fekete Volkswagen. Gondolom, az övé sem lehet kisebb kategória. Szükségtelen tehát a vagyonnyilatkozata szerinti 2005-ben vásárolt Suzuki Swiftet hajtania. Már csak azért is, mert a hivatali autót magáncélra is lehet használni, ami annyit jelent, hogy a tankolási kártya hivatalos és magáncélra egyaránt fedezi a tankolás költségeit. Emellett a telefonját és az internet-használatát szintén a főváros fedezi, azaz itt is a budapestiek állják a cechet.

A városvezető „kisembernek” nyilvános vagyonnyilatkozata szerint van továbbá tizennégy ingatlana. Tehát nem tizenhárom, nem tizenöt, hanem pontosan tizennégy, illetve rendelkezik még 26 millió forintnyi értékpapírral.

Ezek után arra sem nehéz rájönnünk, hogy valójában nem Tüttő Kata fizeti be tankolási költségeinek a felét az államkasszába, hanem éppen fordítva az állam költi rá havonta a vagyonokat, az ő ingyenes kocsikáztatásával együtt.

Ellentétben Kabos Gyulával Tüttő tehát nem nélkülöz – tele zsebbel – él, mint Marci hevesen, eközben sajnálja a főváros pénzét a járvány miatt szorult helyzetbe került budapesti idegenforgalmi vállalkozóknak, szállodásoknak, taxisoknak.

Ez az igazi szemforgatás.

Az ország leggazdagabb önkormányzatának egyik helyettes vezetője számára jobban esik ezúttal is feszültséget szítani, a kormányra mutogatni, gyűlölködni, semmint zsebbe nyúlni és örömmel, önzetlenül segíteni. Mert gond nélkül megtehetné. Mások nehéz helyzetét is önös politikai céljaira használja, hogy minden áron megpróbálja megbuktatni Orbán Viktort. Olyan áron is akár, hogy fővárosi vállalkozók ezreit küldi a padlóra.

Hogy egyébként mit tesz a kormány a társadalmi, gazdasági egyensúly fenntartásáért?

Eddig ezermilliárd forintot költött védekezésre és a gazdaság ösztönzésre. Az elmúlt tíz évben visszafizette a balliberális kormányok által felvett hitelek jó részét, s a Gyurcsányék által 82-83 százalékosra feltornázott GDP-arányos államadóssági szintet lehozta 66 százalékra. A szükség azonban, Magyarország járványtól való megvédése újabb hitelek felvételét kényszeríti ki a kormányból. Így hetven százalék fölé megy az államadósság. De a kormány segít.

Eközben a főváros ül a megörökölt tiszta pénzen és a kormányra mutogat.

Tüttő pedig sír, eljátssza a nyomorult kisembert, akinek még az ingyenbenzin is drága.

Nagyapám mondta: – Fiam, aki sír, attól el kell venni!

(Horváth K. József, 888.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nem áll le a baloldal! Dömötör beszólt a libernyákoknak: „A baloldal a járvány második hullámában is pont ott folytatja, ahol abbahagyta”

Exkluzív interjú Orbán Viktorral! Videó