in ,

Budapest vezetésében már egymást gyepálják – Kamu Geri helyettese is kiakadt a jegyárak emelésén – Videó

A baloldalon is a kritikák kereszttüzébe került a főpolgármester.

„Nem kellett volna megemelni a jegyárakat” – fogalmazott a Hír TV riporterének Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes. A baloldali politikus kirohanására Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője közölte: jól mutatja Karácsony Gergely antidemokratikus városvezetési stílusát, hogy még a saját vezetőtársaival sem egyeztet. 

Wintermantel úgy gondolja, hogy a főpolgármester lépése arrogáns és szakmailag is mindenképp megkérdőjelezhető.

 

Videó:

 

 

 

Ahogy arról lapunk beszámolt, Karácsony Gergely a múlt héten közösségi oldalán jelentette be, hogy szeptembertől 28 százalékkal megemeli a jegyárakat a BKK: a vonaljegy 450 forint, a buszokon megvásárolható vonaljegy 600 forint, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig négyezer forint lesz. Budapest balliberális polgármestere a tömegközlekedés jegyárainak emelése miatt is a kormányt hibáztatja, szerinte ugyanis a kormányzati sarcpolitika a közösségi közlekedés működtetését veszélyezteti. Állítása szerint a kormány 15-szörösére emelte a budapestiekre kirótt elvonást – azaz a szegényebb önkormányzatok megsegítésére szolgáló szolidaritási hozzájárulást – és ma már Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva.

Mint ismeretes, a szolidaritási hozzájárulás mértékét egyedül az ország leggazdagabb önkormányzata kifogásolja, még a baloldali vezetésű vidéki önkormányzatok sem.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

ITT TUDOD KÉRNI ÉRTESÍTŐNKET!

 

A nyár balos slágerei: Krúbi, Bartus, Tordai és a síkhülye Síklaki, no meg a Balatongyűlölő balmédia

Egy magyar színész véleménye a Novák Katalint gyalázó Bartusról és az Amerikai Népszaváról: „Fekáliagyár”