in ,

Megszólalt a színvonaltalan Heti Hetes egykori „sztárja” – Gálvölgyi János szerint totális szellemi csőd van Magyarországon

Pesszimista a Heti Hetes egykori sztárja.

Interjút adott a Magyar Hangnak az RTL korábbi műsorának, a Heti Hetesnek a megmondó embere. Mint mondta, sajnálja a gyermekei, unokái generációját, mert azt látja, hogy

sem Magyarország, sem a világ nem előre megy, hanem hátra.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kifejtette, illik tudni, hogy hol él az ember, nem lehet hülye ebből. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „sok újságot már nem kell elolvasnom, arról tettek egyesek”.

Később megjegyezte, az ég egy adta világon semmi pozitívat nem lát mai magyar politikában, közéletben. – mondta Gálvölgyi.

 

 

Aztán Gálvölgyi már csak tudja. Bizonyára ő a szellemi magaslatok atyja. Az ő szellemi színvonala bizonyára a Himalája magasságában tündöklik.

Gálvölgyi….cöhh, hagyjuk is.



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Kezdődik: gázhiány lehet az Egyesült Királyságban

Közel a teljes német összeomlás – Sötét képet festenek Németország jövőjéről a gazdaságkutatók