Korábban egyszerűen egy ártatlan személyes döntés volt nem a Balatonon nyaralni. Tették is sokan.
Teljesen legitim dolog volt ez, olyan, mint Kinder-tejszeletet venni Túró Rudi helyett: merthogy, tetszik tudni, Szicília és a Márvány-tenger kékebb, az Adria sziklásabb és középkoribb, Olaszországban a kávé meg a fagyi jobbnak bizonyosan jobb, sőt, itt-ott még olcsóbb is, az Isszik-köl és a Bodensee felett szebbek a hegyek,
Mallorca és Santorini pedig egyszerűen csak klasszabbul hangzanak Instagramon.
S ki ne akarna elmenni Balira, Maldívra, Dominikára, vagy Zanzibárra, óh! Ha megteheti, tegye meg. Nem hazafiatlan dolog ez, nem üzemeltet az akarattyai magaspart kitagadóirodát a ferihegyi security után. Ha mindenki mindig csak hazája kiskertjében nyaralna, egyrészt nem férnénk el, másrészt csődbe menne a globális turizmus. Jól volt ez így.
Üvöltve, kapálózva, demonstratívan már csak azért sem a rezsim elinflált Balatonján nyaralni viszont egészen újmódi divat, mondhatni, pszichedelikus státusszimbólum.
„A magyar tenger már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál” – alakítja a Kossuth- és Jászai-díjas színművész, hozzátéve, „soha nem gondoltam volna, hogy a luxustermékek között nem valamelyik olasz vagy francia divattervező ruháját vagy táskáját említik, hanem a lángost”. Üvegtigris Tibi pedig lelkesen helyesel Gálvölgyi művész úrnak, világossá téve, hogy a Balcsi neki csak most, egészen különleges körülmények szerencsés együttállása miatt, kivételesen volt olcsó, amúgy meg eszelősen drága. „Jelenleg drágább hely a világon nincs a Balatonnál, de mivel rokonoknak van ott házuk, megúsztuk, hogy a lakhatásért fizetni kelljen” – véli Hajdu Steve. Nyilván a világ alapos, Hurghadától a Copacabanáig terjedő átvilágítása után, ehhez kétség nem fér, sej, de jól ment úgyis mindig a magyar popszakmának az összehasonlító politikai gazdaságtan.
Nyaraljatok hát, feleim, Mallorcán, az ég áldjon meg benneteket.
„Ugyan, ördög nincs. Csak mi vagyunk, és rákenjük a szart” – írja Kubiszyn Viktor az oroszrulettben, már tiszta fejjel, de jelentős pszichedelikus tapasztalattal a háta mögött. S valóban: Balaton nincs. Csak mi vagyunk, és rákenjük lelkünk tartalmát a magyar tengerre. Az meg azt tükrözi vissza ránk, amit rákentünk. Tőlünk függően vigyorog vagy vicsorog.
Persze, akinek a Balatonja egy hetet jelent egy füredi négycsillagosban közvetlen tókapcsolattal, speckó stranddal, valamint napi két étkezéssel, melyet szigorúan a legközelebbi szembejövő lángososnál celebrál, annak pokoli drága Balatonja van. Az megtapasztalja a magyar turisztikai ipar nyaktörő versenyét a munkaerőért komplett Észak-Olaszországgal és Ausztriával, megtapasztalja a felzárkózást a százötveneurós hotelszobák és tizenöteurós főételek lassan-lassan már minőségi, de zsebbenyúlós világába. És megtapasztalja azt is, hogy a bárpult mindkét oldalán rendes magyarok állnak, akiknek nem esik rosszul a más kárán jól járni.
A Balatonnál is lehet már mallorcai, ciprusi, antalyai színvonalú nyaralást csapni, csodák csodája: ugyanannyiért, plusz benzin, mínusz repülőjegy.
És a Balatonnál is beindulnak azok a mechanizmusok, amelyek által tisztul az olasz, az osztrák vagy épp a spanyol vendéglátás: a Tripadvisor és a Google világában senki nem ússza meg üzletromlás nélkül a túlárazott gagyi szolgáltatást, minden turistának hazafias kötelessége ötcsillagozni a jót és egycsillagozni a rosszat, hogy a következő évben már jobb hely legyen a világ. Mi is csak így szabadulunk meg a túlárazó, pofátlan hiénáinktól, így csinálták a többiek is.
De honfitársaink millióinak van egy másik Balatonja, egy olyan, ahol mi, magyarok vagyunk helyzeti előnyben. Mindenki, aki Magyarországon lakik, a Balatontól legfeljebb négyórányi autóútra lakik. A dunántúliaknak tizenötezerben, a tiszántúliaknak, na jó, huszonötben megáll egy egynapos szabadstrandolás otthoni rántott húsos szendviccsel és jéghideg kisbolti lagerrel, Balaton-felvidéki szállás esetén adassék hozzá ehhez, egye fene, még húszezer forint az élmény kétnapossá tételéhez. Nem fejenként, hanem egy családnak összesen.
A Balaton nekünk még mindig a gyors és könnyű villámfeltöltődés helye, olyan, mint a bajoroknak a Chiemsee vagy az északolaszoknak a Garda-tó;
ilyet csak ott tudunk csinálni, mert itt lakunk.
Ahogy jóárasított gyerektábora és családi-baráti körben megbúvó nyaralója is a Balatonon van a legnagyobb eséllyel a magyaroknak. Mert ez a magyarok tava. A mi feltöltődésünkre ezt jelölte ki a legközelebbi, legkényelmesebb és számunkra legolcsóbb helyül a Mindenható. Aztán eljutott oda a politikai és gazdasági fejlődés, hogy már nyaralhatunk máshol is. Van autó, van repülő, van pénz is, megtehetjük.
Örüljünk neki és tegyünk így mindenféle lelkifurdalás nélkül – nem árulja el a hazát, aki külföldön nyaral.
De a boldogsághoz nem kell beleköpni odafelé menet a Balatonba.
Csak azért, mert valami sztár túl kényelmes és bamba volt egy gazdaságos, praktikus, kellemes nyaralást megtervezni, számolva azzal a lehetőséggel is, hogy két bódéval arrébb olcsóbb a lángos, két faluval arrébb meg a szállás olcsó, a Balaton még nem lesz túlárazott NER-tó.
A nagy magyar víz a lélek tükre, azt adja vissza, amit beletöltesz. Bambáknak és lustáknak gagyi drágaságot. Akinek meg van egy csöpp esze, annak egy munkaévre szóló vízparti töltekezést a létező legjobb áron.
(Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
