Anna lányom alábbi verse a 2000-es évek első évtizedében született. Már a 2001-es New York-i terrortámadások után, de a Covid-járvány, az orosz-ukrán válság, a palesztin-izraeli háború és egyéb, az emberiséghez méltatlan szörnyűségek előtt. A vers tükre világunknak, segélykiáltás, figyelmeztetés. Mégis úgy tűnik, hogy a lejtőn nincs megállás, mindig van lejjebb. Fogadják aggódó szeretettel. Hátha visszatalálunk a krisztusi útra.
Bognár Anna: Korunk
Plázított világ.
Műköröm, műmosoly, művirág.
Álság.
Válság.
Hiány.
Bőség. Hőség.
Hamis szó. Az is jó.
Ölsz? Tedd.
Lopsz? Vedd.
Televízió. Kusza kép, vízió.
Érdek: lőrés.
Nincs érdeklődés.
Menj, ne láss.
Titkok mélyére ne áss.
Ne érezz!
Fáj? Ne vérezz.
Légy meghasonlott hasonló.
Egyen-egyén.
Félve-élve
Félbe törve,
Falba érve,
Törpe körbe
visszatérve
ne kiálts! Deviáns.
Hallgass, mint hal.
Felületes zaj.
Nincsen miért.
Nincsen kiért.
Érted? Értem? Hát kértem?
Adtál? Süket maradtál.
Szégyelled? Bánod?
Nem kell. Menj el!
Sírtam. Sokáig bírtam.
Könny. Közöny.
Tűrés.
Űr és fekete semmi.
Lélektelen lételem.
Mű öröm, mű hála, mű értelem.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
