Megfigyeltem a politikai újságírás és közbeszéd tematikáját. A balos badarságokra és ezerszer megismételt eszementségekre vissza-visszatérően reagál a polgári oldal, de ez nem új a nap alatt. Az ellenzéki politikusok és támogató holdudvaruk elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy megszólalásaikkal kitűnhessenek jelentéktelenségük szürke ködéből és pár napig a figyelem középpontjában érezhessék magukat. Aztán kezdik elölről.
Sajnos a negatív, romboló látszani akarásuk tetszés indexe szinte nagyobb kűrt fut be a média felületein, mint az építő, hazánk valós érdekét szolgáló, de sohasem tőlük eredő gondolatok és tettek hírei.
Az ellenzéki pártok és agilis szócsöveik szűnni nem akaró vehemenciával fújják a magukét, a polgári oldal meg kényszerűen válaszolgat, hogy annak híján ne mondhassák azt, lám még válaszolni sem képesek, azaz leszűrhetnék ,,bölcsen”, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél a konzervatív oldalon.
Ördögi kör ez, a leállíthatatlan perpetuum mobile oximoronja.
Azt a játékot játsszák, hogyha valótlan tartalommal többször elmondanak valamit, akkor reményeik szerint az emberek tudatában majd valósággá változik.
Nem vitatom, sokak fejében táptalajra lel az effajta valósághajlítás, mégis kontraproduktív a szándék, mert ezzel egy időben rengetegen, hallva a tényszerűen cáfolható balos billogokat, egy életre megacélozódnak abban a véleményükben, hogy még véletlenül se üljenek fel a balos szuggerálás demagógia puttonyos szerelvényére.
Példaként említem, hogy annyiszor kiáltottak már diktatúrát jelenünk hazai államszervezési gyakorlatára, hogy ezek ismeretében kollektíven meg lehetünk győződve arról, hogy demokráciában élünk. Elismerem, hogy ez a demokrácia nem az ő szájízük szerint való, de ez legyen elleneink egyéni, szociális problémája.
Vagy itt van az évtizedet meghaladóan hallgatott balos közgazdászi sopánkodás, miszerint olyan elhibázott a magyar gazdaságpolitika, hogy már rég megbukott, ha ma nem, akkor holnap, esetleg a jövő héten vagy a következő évezredben és így megy ez, amióta nem ők vannak hatalmon IMF-es lélegeztetőgéppel életben tartva elsődlegesen magukat és csak azt követően az országot, közben minden stratégiai vállalat külföldi tulajdonba adásával fűszerezve lengyellászlói hozzáértésüket.
Néha arra gondolok, hagyni kellene, hogy egymás között focizzák le nyafiskodásaikat és elengedni a fülünk mellett bornírt okoskodásaikat. Látva a legújabb, mélyenszántó politikai tartalomnak álcázott cicaharcuk pehelysúlyú hármasának résztvevőit Ungár Pétert, Krúbi zenészt és Molnár Áront, az ember elmereng, hogy mondjuk a reformkorban vajon az ilyen magasszintű elmélkedések miért is nem lehettek a politikai közbeszéd részei. Hiába, más idők, más szokások!
Addig adjunk hálát, amíg csak az árnyékban végzik ,,áldásos” tevékenységüket, mert ha kijönnének kis buborékjaikból a fényre, helyettük az ország egésze mehetne azonnal az árnyékba.
Ne hagyjuk, hogy így legyen!
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
