Sír a lelkem. Sír, mert olyanná kezd válni a világ, amit szégyellnünk kellene. Nem arra kaptunk felhatalmazást, hogy ilyenné tegyük. Ahol ember embernek farkasa, ahol minden morális keretet szétfeszít az esztelen rombolás, a vallási gőg, ahol arat és tort ül a gyilkolás démona, ahol élő egyenesben nézhetjük embercsoportok hörgő haláltusáját, talajt és hitevesztett népek értelmetlen pusztulását. Ég a világ és nem találjuk az ellenszerét, pedig majd kiveri a szemünket.
Sír a lelkem, de nevet is, mert nyomokban itt-ott még megmutatkozik a világ jobb és nemesebb arca, ami nem elválaszt, hanem összeköt.
Szombat este feleségemmel módunkban állt megnézni egy koncertet, aminek az élményéből írásom címe is fakad.
Igen, ilyen nincs és mégis van.
Az előadó sokak ismerőse lehet, ő Tommy Emmanuel, a ,,fingerpicking” gitározás élő apostola, aki vendégével, Richard Smith gitárvirtuózzal elhozták közénk a csodát. Ha vannak angyalok, akkor azok hiányzás nélkül jelen voltak a mintegy 1600 nézővel egyetemben A MÜPA nézőterén. A két művész olyan estét varázsolt a szerencsés megjelenteknek a lelkébe, köztük a miénkbe is, hogy azt soha nem lehet majd elfelejteni.
Megszűnt tér és idő és feloldódva az emberi teljesítőképesség határtalanságában, tátott szájjal hallgattuk őket. Két ember, gitárok és szakmai virtuozitás. Richard bevezető játéka után azt gondoltam hogy ez felülmúlhatatlan, de Tommy olyan természetességgel vette át a stafétát barátjától, mi több lírájával és ritmikai bravúrjaival fokozva a fokozhatatlant, hogy mindennek leírására foghíjas és szegényes bármely szóbeli méltatás.
A gyermekéről írt és róla elnevezett Angelina szám olyan lírai finomságokkal és szeretettel megfogalmazott, mondhatni örökzöld sláger, amit napestig hallgatva sem lehetne megunni.
A fellépés derekán játszott boogie woogie virtuozitása, tempója, félrefogás nélküli zsenialitása is párját ritkította.
A The Wide Ocean című dal melankólikus hullámzása Tommy tolmácsolásában szinte nyaldosta a nézőtér soraiban ülők szívét.
Sír a lelkem, hogy a koncert után visszazökkenve a valóságba, újra eszembe kellett, hogy villanjon zavarodott jelenünk összes borzalma.
Amikor ilyen művészei vannak a világnak, mint Tommy Emmanuel és Richard Smith, az általuk sugárzott emelkedettség mellett hogyan létezhet a köznapi gyarlóság, hogyan üvölthet és süvölthet a fülünkbe harci eszközök decibeljeinek kakofóniája, a meddő pusztítás torz akkordjain miért nem üt át a művészet össze – és megtartó ereje?
Az Emmanuel név jelentése: Velünk az Isten.
Tommy Emmanuelék esetében ez megtörtént, a szó szoros és átvitt értelmében is és nemhogy velünk volt az Isten, de ők ketten útravalóval is szolgáltak, mert bizonyították, hogy egyedül a művészet katartikus fensége az, ami kapaszkodója és összetartó csirize lehet darabokra hulló világunk cserepeinek. Az orkán erejű álló tapsvihar után eljátszott Beatles-klasszikus sora, az ,,Imagine all the people, living life in peace” megnyugtatott.
Már nem sír a lelkem. Remélek.
Köszönöm Richard Smith, de legfőképpen neked,Tommy Emmanuel!!!
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
