in , , ,

Orbán Viktor: Pásztor István összebékítette a magyar és a szerb népet

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.

Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Szabadkán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén mondott búcsúbeszédében.

„Nomen est omen, mint pásztorát vesztett nyáj, úgy állunk most itt, lehajtott fejjel és nehéz szívvel, szerbek és magyarok, anyaországi és külhoni magyarok” – fogalmazott a magyar kormányfő a gyászszertartáson, hangsúlyozva: Aleksandar Vucic szerb államfővel közösen búcsúznak a vajdasági magyar politikustól.

Megtörten és zavartan állunk itt Vucic elnök úrral, a szerb és a magyar népet képviselve, egy magyar férfi koporsója fölött, aki egybekovácsolt bennünket és összebékítette népeinket, amiért nem lehetünk elég hálásak neki”

– tette hozzá.

„Érezzük a ránk hagyott politikai örökség súlyát, közép-európaiaknak vagyunk, ezért pontosan tudjuk, milyen könnyen lesz a barátból ellenség, és milyen ritka dolog ezen a vidéken, hogy a korábbi ellenségek barátokká váljanak” – jelentette ki.

Mint a miniszterelnök emlékeztetett: tízegynéhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a két ország, a két nép mindenben számíthasson egymásra, ma viszont már az lenne az elképzelhetetlen, hogy „ne osztozzunk egymás örömében és fájdalmában”.

Pásztor István volt az első, aki nem csak remélte, és nem csak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak, ahogy azt a két nép sorsközössége ésszerűen indokolja”

– mondta Orbán Viktor.

(Mandi)

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Üzenet Amerikából: „Nincs még egy ország, amely annyi mindent tett volna a zsidók megmentéséért, mint Magyarország”

Bognár Zsolt színész kifakadt a világban zajló háborúk miatt: sír a lelkem. Sír, mert olyanná kezd válni a világ, amit szégyellnünk kellene