in , ,

Teljesen ledobta az ékszíjat – És akkor a főpolgármester belehugyozott a szenteltvíztartóba – Meg le is sz*rta – Ideje lenne az ország fővárosát Debrecenbe helyezni!

Összefoglaltuk munkásságát

Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan
Tamási Áron

 

A címben használt szavakat, mondatokat maga Magyarország fővárosának polgármestere, a főpolgármester használta. Az a magas, jóképű, tudják. Aki két év alatt lezüllesztette a mocsok, a kosz, a bűz, a hajléktalanok, és a dugók fővárosává Budapestet. Ami itt épül, az is csak a kormánynak köszönhető (pl. Magyar Zene Háza. Ezért támadja a főpolgármester).

A visszamutogatáson, a gyalázkodáson, és a primitívségen kívül az elmúlt 2 évben a főpolgármester (a nevét direkt nem írjuk le, mert az egy szent ünnep meggyalázása lenne), semmit sem tud felmutatni. Mert mit is csinált? Facebookozott. Mármint Gál J. Zoltán facebookozott helyette, amíg amaz fel nem mondott. Most valaki más Facebookozik a főpolgármester helyett, meg is látszik, hogy nem a Zolika csinálja, a színvonal még szarabb lett.

Szóval itt van nekünk ez a szerencsétlennek kinéző balfasz, aki valójában egy gazember, és egy hivatalos bizottsági ülésen úgy fogalmaz, hogy “Szarok rá!”.

Aztán dühből mond még olyanokat is a Magyar Zene Házáról, hogy

Egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba

 

És ezzel nagyjából összefoglaltuk a főpolgármester teljes munkásságát. Ja, mielőtt elfelejtenék: itt van a Vásorháza-Gate is, ez is még a főpolgi egyik “eredménye”.

 

Ha Budapest lakói kicsit végre félretennék a strucchoz hasonló viselkedést, kihúznák a homokból a fejüket, akkor talán nem lenne még mindig 40% közelében a főpolgármester támogatottsága. Egy ilyen helyzetben a legjobb esetben is max. 15%-ot adnánk neki.

 

Magyarország fővárosa ennél tényleg többet érdemel.

Amennyiben nem ébrednek fel a budapestiek, úgy át kell helyezni Magyarország fővárosát Debrecenbe! Ennyi.

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Titkosszolgálati szakértő: a baloldal soraiban lehetnek az ország ellen dolgozó ügynökök

      Akcióban a Messiás: azonnal lekapcsolná a magyar lakosoknál az áramot – Maki Zaj: egyetlen felszólító levél után már megszüntetjük a közüzemi szerződést, illetve az áramszolgáltatást. (…) Sem szociális, sem egészségügyi helyzetet nem tudunk méltányolni