Nem ismerem Magyar Pétert. Nem kutyám, nem macskám, cseppet sem tudna kevésbé érdekelni az órája, minden róla származó információm a temperamentumát és válásának körülményeit érintő csúnyácska, meg az intellektusáról szóló elismerő pletykákból származik.
Pletykákból, mondom. Olyan pletykákból, amiket e napokban Magyarországon divat összekeverni az újságírással.
Sehol meg nem erősíthető kegyelemügyi értesülésekből, Magyar Péter intimpistáskodó pletykáiból születnek cikkek, ezekből szövődnek narratívák,
melyekkel kapcsolatban mind érezzük a jobboldalon: ez így nem kerek. S valahogy előállt az a képtelen képzet is, hogy mindenki, aki nem hajlandó hasábjait hallomásdarabkákkal megtölteni, az Rogán Antal kutyája – mert az igazi újságíró csakis az, aki minden pletykát változtatás nélkül közöl, ha témája kellőképpen érdekes. Bűnrészes persze ebben az is, aki pletykák felröppenésekor nem szegez ellenük tényeket. De a pletykaalapú újságírást akkor sem veszi be a gyomrom.
Kicsiny hazánkban másfél hete nem lehet értelmes, kemény, tényszerű dolgokról beszélgetni, mert Magyar Péter annektálta a közbeszédet. És ebben mi is hibásak vagyunk. Mert Magyart valami misztikum veszi körül;
mintha abban a bizonyos Partizán-interjúban olyasmikről beszélne, amikről nem lehet beszélni. Pedig dehogynem lehet. Mindenről lehet.
Ne féljetek, mondja Magyar Péter; én pedig azt mondom, Magyar Pétertől se féljetek. A tények minden pletykától megvédenek.
Úgyhogy számoljunk le szépen, pontról pontra mindazzal, amivel Magyar betöltötte a hétvégén érzelmileg felfokozott állapotban lévő kis hazánkban a közéleti vákuumot. Mert vannak érvek, tények, válaszok.
„Kifelé soha, ez egy játékszabály, de befele kritikus voltam nagyon sok kérdésben”, köztük az egyetemek alapítványba szervezésének kérdésében is – mondja Magyar Péter. Bizonyosan így van. De akkori felesége, Varga Judit a modellváltás pillanatától a Miskolci Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke volt, lehetőséget látott az alapítványi működési formában, és szívvel-lélekkel küzdött az egyetemért, ahol végzett és amit szeret. Ott cseng a fülemben, ahogy 2020. augusztus 25-én a létező legőszintébb mosollyal, a jó ügy őszinte híveként kíván jó szerencsét, tiszteletet a gépésznek, igazságot a jogásznak, meg hogy vivát, bölcsész.
MILYEN ERŐS KRITIKA AZ, AMI AZ EMBER SAJÁT HÁZASTÁRSÁT SEM GYŐZI MEG?
Aztán ott van a nevezetes „családi részvénytársaság”, a megható gondolatok arról, hogy „amikor azt érzed, hogy már a fél ország pár családnak a kezében van”, nincs már hová hátrálni. Bizonyosan vannak, voltak és lesznek a magyar kormány környékén – mint a világon minden politikai hatalommal bíró entitás körül a görög szocialista EP-delegációtól a Biden családig – kétes gazdasági ügyek, melyeket fontos feltárni, s ezek kapcsán az illetékesekre nyomást gyakorolni. Ha Magyarországon valaki azt mondja, hogy van korrupció, cáfolhatatlan tényállítást tesz.
A gond megint a nagyságrendekkel, a pánikkeltéssel és a hisztivel van van.
Mészáros Lőrinc vagyona a Forbes 2023-as adatai szerint 591,3 milliárd forintra rúg, a miniszterelnök vejéé, Tiborcz Istváné 75,3 milliárdra. Abba a kérdésbe bele se menjünk, hogy mégis mi a gond a jogszerűen szerzett vagyonnal, és hogy ez a tőke dolgozik, termel, munkát ad, integráns része a magyar gazdaságnak. A „családi részvénytársaságra” koncentráljunk, meg a „fél országra”, ami „pár családnak a kezében van”. Ez az ország 2022-ben 66 ezer milliárd forint jövedelmet termelt; a háztartások pénzügyi megtakarításai 2023 második negyedévében 54 ezer milliárd forintra rúgtak, s az ország összvagyona még ezeknél is messze több pénz. Adjuk össze Tiborcz István és Mészáros Lőrinc vagyonát szépen: 666,6 milliárd forint. Ez az éves magyar nemzeti össztermék 1,01, a magyar háztartások vagyonának 1,23 százaléka.
Csak az a négy üzletember, aki a Forbes 2023-as milliárdoslistáján Mészárost követi, magában háromszor ennyi pénz fölött diszponál.
Félreértés ne essék: ha egy fillért is lopott bárki a közösből, lakoljon meg érte, legyen akárkinek akárkije is. De az a matek, amit én tanultam, a „felet” ötven, és nem egy százaléknál húzza meg. Vannak az országnak ennél nagyobb problémái.
Aztán ott a másik fő vádpont, amelyről Magyar maga is pontosan tudja, hogy minimum biceg – kellően bizonytalanul is beszél róla. Jelesül, hogy itt Novák Katalin és Varga Judit ellen valamiféle rogáni lejárató árnyékkampány folyt, hogy a kormányzat és a jobboldali média – természetesen mindkettő Rogán Antal parancsára, csak hogy a Marvel-univerzum teljes legyen – szándékosan cserbenhagyta a baloldal kartácstüzébe került két politikusnőt. Ennek koronaékszere Magyar szerint Bayer Zsolt vezércikke volt a Magyar Nemzet hasábjain. Így Magyar: „engem mélységesen felháborított, mint egy jobboldali embert, mint a nemzeti oldalhoz tartozó embert, ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal irányításával bánt a köztársasági elnökkel”, hogy „címlapon a Magyar Nemzet páros lábbal beleszálljon Bayer Zsolt cikkével a köztársasági elnökbe”.
Nos, kesztyű felvéve, ám legyen.
A jobboldali sajtó azon dolgozott február 2-a után, hogy akárhogyan is, de kerüljön ki a Sándor-palotából olyan információ, ami a jogos felháborodást kiváltó elnöki kegyelmet érthetőbbé, netalán méltányolhatóvá teheti.
Mert mi hittük, tudtuk: az nem lehet, hogy a magyar családpolitika nagyasszonya, Novák Katalin, akit ismerünk és tisztelünk, bárki tanácsára is kegyelmet adjon olyasvalakinek, akit pedofília eltussolásában bűnösnek tart. Ennyire a dolog nem lehet egyszerű, gondoltuk akkor; pletykákon alapuló, következetlen narratívák helyett az igazságot akartuk megírni. Valamicske információ csorgott is – de semmi releváns. És itt elértünk a határainkhoz. Akartunk, de nem tudtunk a magyar információs térben tiszta helyzetet teremteni.
Azért nem, mert a Sándor-palota úgy döntött: ragaszkodik az elnöki kegyelmek emelkedett titkosságához. Michelle Obama útját választotta – when they go low, we go high.
Bayer vezércikke – Zsolt barátom bizonyára nem orrol meg rám, ha szándékait kiadom – minden volt, csak „páros lábbal beleszállás” nem.
Az egy utolsó, kétségbeesett próbálkozás volt szóra bírni a köztársasági elnököt, rávenni arra, hogy legalább próbáljon meg győzni a politikai csatában, melyben végül elvérzett. De az államfő nem így döntött. Nem akart iszapbirkózni egy olyan ügyben, ami az alkotmány szerint az elnökön, az igazságügyi miniszteren és a megkegyelmezetten kívül senki másra nem tartozik. Inkább beismerte hibáját, és méltósággal távozott.
Mindehhez semmi szükség nem volt Rogán Antalra.
Ha van forgatókönyv, amit Rogán Antal bizonyosan nem kívánt magának, az épp az elmúlt két hét: hogy a sajtót egy kellemetlen ügy ellenzéki olvasata dominálja, a jobboldal a páston se legyen, majd a végén lemondjon a Fidesz-bázis két népszerű politikusa.
Hogy ezt egyenesen ő akarta, kavarta, igazgatta volna: az elemi politikai logikával szembemenő, képtelen rágalom.
Sorolhatnám még örökkétig, mi az, ami tényszerűen nem lehet úgy, ahogy Magyar Péter állítja. Hogy Varga Judittal közös lakásvásárlását is „tudjukkik” szivárogtatták ki a Blikknek, mert a vagyonnyilatkozat leadása előtt erről csak Rogán Antal, a miniszterelnök és Gulyás Gergely tudott, és „nem hiszem, hogy a földhivatalból tulajdoni lapokat kéregetnek le csak úgy random módon”. (Mondja ezt rögtön azután, hogy kirobbant egy súlyos kegyelmi botrány abból, hogy valaki „random módon” kiszúrta a Kúria kazalnyi döntése között K. Endre ügyét és benne a kegyelmet.) Hogy erről a lakásvásárlásról „kormányzati tiltás ellenére” kezdtek kommunikálni. (Jó kis kormányzati tiltás lehet, amit következmények nélkül megszeghet egy miniszter.) Hogy állítólag a kormány álláspontja, hogy „a Telexszel nem beszélünk”. (Miközben csak az elmúlt évben nagyinterjún volt náluk Lázár János és a köztársasági elnök maga.) Hogy „ismeri a szolgálatok működését”, mert egyszer Rogán Antal kért tőle valamit azzal kapcsolatban, hogy hogyan intézze a válását, majd utána kiment a munkahelyére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. (Mintha a kettő között szükségszerűen összefüggésnek kellene lennie, és mintha nem lenne politikai egyszeregy, hogy az ország legfontosabb politikusainak igenis ügyelniük kell a magánéletükre, mert bulvárosodó politikai közegünkben ez is támadási felület.)
De nem sorolom, befejezem. Lényeg a lényeg: ilyen kaliberű, fülsiketítő árulást – ahogy a kiváló Szentesi Zöldi László írja: „bemenni oda, ahol a hazád elleni hadműveleteket koordinálják, és azt mondani, amit mondtál” – nem a legkiválóbb emberek szoktak elkövetni.
És az árulók mondataival mindig az a baj, hogy akinek az árulás rendben van, annak rendben van a hazugság, a csúsztatás, a ferdítés és a rágalmazás is.
Ez értékeli le szalmalevéllé az árulás közben elhangzó mondatokat.
Lehetett Magyar Péter indítéka bármi. Lehetett őszinte felháborodás azon, ahogyan Varga Judit ígéretes és sikeres politikai életútja derékba tört; lehetett aggodalom afelől, hogy nem sokáig tartanak már ki alatta a csillogóra politúrozott felügyelőbizottsági stallumok. A lényeg a lényeg: ne féljetek. Mi se féljünk, Önök se féljenek. Se beszélni arról, amiben – ismét Szentesi Zöldit kell idéznem – Magyarnak „akár igaza is lehetne”, ott, ahol kell: választókerületi rendezvényen, képviselőnek írott levélben, a jobboldal fórumain. Se Magyar Pétertől ne féljenek. Nincs körülötte sem varázs, sem étosz, nem lengi körül őt a politika vesztett erkölcsének semmiféle aranyfüstös maradéka.
Egyik ügyre sem mondhatjuk, hogy az szabálytalan, csak nekem nem tetszik” – ez a fontos mondat tőle, nem a rogánozás.
Nincs más, csak egy ember, aki egyszer valamin nagyon begőzölt, mondott néhány tényszerűségében igencsak ingatag tézist a sajtó azon csücskében, ahol mondatainak másik felét – „a Fidesz azért van itt, ahol van, mert van véd- és dacszövetség”, „nagyon nagy többsége jó ember, becsületes ember, és tényleg a hazáját akarja szolgálni”, „egyébként jó irányba megy csomó minden az országban”, „nem a Fidesz feladata, ne haragudj, egy ellenzéket összerakni” – rutinszerűen nem hallották meg. S az emberi felindulásból éktelen, a jobboldalnak való károkozáson túl semmire sem jó árulás lett.
De ahogy mindig, ezt a kárt is csak a tények segíthetnek elhárítani.
(Kohány Mátyás, Mandi)
Kérjük a segítségedet!
Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!
Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.
Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….
Számlaszám:
Erste bank
11600006-00000000-43559002
