Tuti, hogy a brüsszeliták eltapsolták a Magyarországnak jogosan járó euromilliókat, így a magyar pedagógusok helyett az ukrán katonai közigazgatásban dolgozók fizetése emelkedett. Ahogy a helyreállítási alap, aminek teljes összegét egyetlen tagország sem kapta meg, szintén elégett a fronton. Az Európai Unió – köszönhetően az önsorsrontó háborús pszichózisnak és az Egyesült Államok követelésének – elköltötte a közös pénzünket. A kérdés már csak az, hogy miként fogják mindezt megideologizálni? Mert, ha még ma nem is kell egyenes választ adniuk, egyszer fejükre fog borulni a bili.
Nem kilépni kell az Európai Unióból, hanem megharcolni azért, ami nekünk jár. Egyébként sem fér bele a magyar virtusba a fejvesztett menekülés, ám a birodalmakkal való küzdelem annál inkább. Ha már ennyit beletettünk az integrációba, ha már a piacainkat megnyitottuk, ha már a belső határokat a mi örömünkre és a hasznunkra is elbontottuk, ne hagyjuk magunkat!
Semmi nem jár magától az unióban – ezt nem vették észre anno Gyurcsányék és ezt tanulták meg Orbánék. (Habár a posztkomcsiknak közel sem kellett annyit küzdeniük a jussunkért.) Az európai integráció mai formája nem jótékonysági intézmény, hanem egy olyan érdekkijáró nemzetek közötti szerveződés, amelyben meg kell teremteni a győztes-győztes szituációt. Nem lehetünk tehát vesztesek!
A dolgok jelenlegi állása szerint azonban meglehetősen nehéz helyzetben van Magyarország. A progresszív napirenddel szembeni politikánk jó ürügy arra, hogy tologassák a jogosan járó forrásokat. Mondhatni, hogy három legyet is leütnek egy csapásra:
- a globalista baloldal politikai nyomásgyakorlással megpróbálja ránk erőltetni a progresszív napirendet (bevándorlás, multikulturális társadalom, gender)
- másrészről kiéheztetik az országot, gyengítve ezzel az Orbán-kormány stabilitását, ami egyébként is régóta tüske a szemükben,
- végül pedig, mivel elfogyott a pénz, időt nyernek és igyekeznek elkerülni annak beismerését, hogy elégették a pénzt az orosz–ukrán fronton.
Mindezek ellenére egyszer azért választ kell majd adniuk arra, hogy
hol a pénz?
Másoknak sem tetszik, hogy a pandémia okozta károkra szánt helyreállítási alapból is Ukrajnát finanszírozzák. És hogy csak részben beszélünk segélyekről, a pénzek jelentős része hitel lenne? Ugyan már! Ukrajna soha a büdös életben nem fogja visszafizetni a hiteleit az Európai Uniónak, így ez valójában lyukas vödörbe öntött pénz.
Az pedig külön arcpirító, hogy arra kér minket (is) a Bizottság, hogy szavazzuk meg az Ukrajnának nyújtandó újabb pénzügyi támogatást és a háború finanszírozása miatt járuljunk hozzá ahhoz, hogy változtassuk meg a hétéves költségvetést, miközben a nekünk jogosan járó pénzt sem kaptuk még meg.
Megjegyzem:
komoly félelmem van azzal kapcsolatban, hogy még ebben az évben hozzájutunk a nekünk járó uniós forrásokhoz.
Ne legyen igazam!
A küzdelem jogi részét Varga Judit és Navracsics Tibor rendkívül nagy türelemmel és kifogástalan szakmaisággal viszi. Bármelyik ország kormánya elirigyelhetné e két minisztert. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a brüsszeliták és az európai parlamentben ücsörgő hungarofób zöld és neomarxista baloldal, illetve a progresszív napirendnek megfelelni kívánó néppárti képviselők egy része most is hajlítgatja a jogot. Egyébként is jellemző, hogy átlépnek olyan határvonalakat, amelyeket húsz évvel ezelőtt még nem mertek volna. De a háborús pszichózis mellett a hübrisz, a „mindenhez is értés” is elhatalmasodott rajtuk.
A brüsszeliták és az európai parlamenti képviselők többsége egyébként is föderalisták gyülekezete, így azt gondolják, hogy a nemes cél, a lehető legjobb világok egyike, azaz az Európai Egyesült Államok megteremtése érdekében megsérthetik a szerződéseket.
A cél szentesíti az eszközt. Akár a kommunisták, akik szintén egy utópia érdekében lépték át az alkotmányos kereteket és sértettek jogot, romboltak demokráciát, úgy lépegetnek most a szerződéseket áthágva a „birodalmi lépegetők” (Szánthó Miklós) egy föderatív Európa felé.
Szóval nem sok jóra számíthatunk ebben az évben (ha igazam lesz, ha nem), hisz kiürült a brüsszeli kassza, és tátong az ürességtől az a páncélszekrény is, amelyből Ukrajnát akarják továbbra is támogatni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke most 50 milliárd (!) eurót kér, ennyi lenne a következő „segélycsomag”, ami – mértékadó számítások szerint – már összesen, a háború kitörése óta 190 milliárd euróra rúg. Ez sokszorosa a nekünk járó forrásoknak és felfoghatatlanul sok pénz ahhoz képest, ami a magyar pedagógusoknak is járna.
Járna, igen: járna. Hisz az unió is rábólintott és kezet ráztunk abban (is), hogy a forrásokból mennyi jut a pedagógus béremelésre.
Tehát, ha akarnának sem (de úgy tűnik, hogy nem is akarnak) tudnának most éppen fizetni. Nincs miből. Ezen a problémán pedig az sem változtat, hogy a képmutató brüsszeliták nem fogják Ukrajnát bevenni az unióba. Mert nem fogják, ám a pénzt mértéktelen módon önteni akarják továbbra is a frontra.
A hazai, „kívülről irányított baloldal” (Békés Márton) meg örül, mint majom a farkának. Sőt, napi szinten jár ki árulkodni és áskálódni. Persze, a brüsszeliták nélkülük is csuklóztatnának, ám ez a szimbiózis remek politikai termék. Részben sikeres is. A magyar baloldal és a brüsszeliták örömmel fonódnak össze, hisz végül is – ha őszinték akarunk lenni – annyi vereség után ebben a játszmában most kisebb győzelemre állnak a magyar jobboldallal szemben.
Ám e történelmi skandalum nem csupán mérföldköve a magyar politikai küzdelmeknek, hanem fájdalmas Magyarországnak is. Fáj minden magyarnak. A hazai ellenzék soha ennyit nem ártott még Magyarországnak, mint most. Ezen is érdemes lenne a kívülről irányított baloldalnak kicsit elgondolkodnia.
A harc azonban még nem ért véget. Szövetségesek kellenek és használnunk kell az „egyedülálló magyar észjárásban” (Karácsony Sándor) rejlő erőforrásokat. Kitartani, furfangosan és türelmesen lejátszani a jogi csatát, de elővenni a politikai fegyvereket is. A vita természete ugyanis részben (nagy részben) politikai természetű. És hagyjuk már azokat az álszenteskedő hangokat, hogy jogállam meg demokrácia. Mérföldkövek és korrupció elleni harc. Hülyeség. Nevetséges ürügy arra, hogy miért az ukránoknak küldték el a nekünk járó pénzek egy részét.
(Nagy Ervin, pestisracok.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
