in , ,

Hoppá! Kilencven százalékban külföldről finanszírozhatták a március 15-ei baloldali „kormányváltó nagygyűlést”

A műegyetemi rendezvény összesen csaknem 400 millió forintba került.

Ennek a folytatásaképp megírta a Magyar Nemzet, hogy az egyesült ellenzék a március 15-ei rendezvényét, amelyet „kormányváltó nagygyűlésnek” neveztek el, csupán 10 százalékban állták maguk a hazai ellenzéki pártok. A lap információi szerint a maradék 90 százalék vélhetően külföldről érkezett pénzekből lett finanszírozva a Mindenki Magyarországa Mozgalmon, illetve egy bizonyos gazdasági társaságon keresztül. A Nemzet információi szerint ez a társaság a Datadat Professional lehetett.

A műegyetemi rendezvény összesen csaknem 400 millió forintba került.

Az Állami Számvevőszék részjelentésére hivatkozva azt állítják, hogy a Márki-Zay-féle mozgalom „rendezvényszervezés, buszbérlés, hangosítás” jogcímen 137,8 millió forintot, „buszos személyszállításra” további 89 millió forintot, „kampánytárgyak készítése” céljára 32,2 millió forintot, „casting, szereplő közvetítés” címen 1,7 millió forintot, a „Nyomtass Te Is!” című kiadványra pedig több mint 1,6 millió forintot fizettek ki. Márki-Zay mozgalma végül mindösszesen több mint negyedmilliárd, egészen pontosan 262 477 097 forintot fordított az ellenzék március 15-ei rendezvényéhez kapcsolódó kiadásokra.

A Magyar Nemzet így foglalta össze az ÁSZ részjelentését:

„Egészen abszurd módon tehát a baloldal magyar nemzeti függetlenségről szóló megemlékezését,

a korábban a külföldi finanszírozásukról kiderült információkat is figyelembevéve, akár közel 90 százalékban idegen forrásokból fedezhették.”

 

 

(Mandi)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Jó hír! Solymár megmenekült a főváros agglomerációját érintő vízhiánytól

Nagy Ervin (nem a színész) kérdése: hol a pénz, Ursula?