Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Megint jönnek, megint hazudnak a libsik – Nem igaz, hogy a kormány túl drágán adja a gázt!!

0 megjegyzések 6 megtekintés

Vigyázat, hazudnak. Reggel, éjjel meg este. Most éppen azt hazudják, hogy a kormány túl drágán adja a lakossági gázt, és ezzel évek óta sok ezer forintot vesz ki az emberek zsebéből. Már konkrét számok is forgalomba kerültek, ellenzéki kampánymédiumok 58 ezer forintról beszélnek, háztartásonként ennyivel rövidítette volna meg a kormány a lakosságot az indokolatlanul magas gázárak révén.

A mellékelt táblázatból világosan kiolvasható, hogy ez hazugság. De mielőtt a számokat nézzük, emlékezzünk egy kicsit. Idézzünk fel egy bejelentést: „Lassan mondom, hogy mindenki megértse. Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse. Nem lesz gázáremelés.” A 2002-es kampányban mondta ezt Lendvai Ildikó, a szocialista párt akkori alelnöke. Majd miután a szocialisták megnyerték a választásokat, lett áremelés. És maradt is, amíg hatalomban voltak.

A 2010-es kampányban a Fidesz nem ígért hasonlót. Viszont megcsinálta. Azóta Európában egyedül Romániában olcsóbb a lakossági gáz ára. Nézzük a pontos számokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján (Ciprusról, Máltáról és Finnországról nincs lakossági gázáradat).

Bencsik Gábor

 

 

(forrás:demokrata.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.