Berlintől Rómáig, Párizstól Brüsszelig mindenhol ugyanaz a kép: életerős, fiatal muszlim férfiak sokasága, akik nagyon nem hasonlítanak az ugyanezeken az utcákon nyaranta szivárványzászlók alatt, fura maskarákban parádézó őshonos ifjakhoz, de még az adott város focicsapatának szurkolóihoz sem.
Ezek a fiatal férfiak láthatóan nem ingadoznak identitásukban, azt hetedhét határon átkelve is hozták magukkal, s nem is kívánnak változást ebben. Legtöbben megvetéssel tekintenek az idegenben élőkre, akik szerintük puhányok, hitetlenek, a lányok számukra ledérek, ezért könnyen prédák lehetnek. Az őslakosokat látva nyilvánvaló: bár sok a pénzük, de könnyűszerrel kicsikarható kezükből az irányítás. Fehér gyerek meg alig akad, az iskolákban azért nem lesz hamarosan tanár, mert az elemista gyerekek 50, esetenként 70%-a bevándorló hátterű – ki akar ennyiféle néppel viaskodni, akik ráadásul az LMBTQ óráktól sem alélnak el, ha pedig helyzet van, még az is benne van a pakliban, hogy saját tanárukat is felrúgják, megkéselik, lelövik.
És ami a legfontosabb: ezek a képeken látható, harcias, fiatal férfiak gyereket fognak nemzeni, nem egyet, nem kettőt, legalább négyet, ötöt, akik belenőve népes családjaikba tesók és unokatesók összetartó kötelékébe, naná, hogy nem fogják hagyni, hogy megváltoztassák őket (az integráció idealisztikus dolgait felejtsük is el végérvényesen.)
A valaha irigylett európai emberek pedig rettegnek.
Bebújnak csinos otthonaik falai mögé, de már autójukkal kerülik a város veszélyes kerületeit, ingatlanhirdetéseket böngésznek, kisebb településeken keresgélnek munkát, ahol talán jobb lehet az élet, miközben nemigen maradt már hely, ahol biztonság lenne.
Sokan már inkább iskolába sem engedik a gyereket, vagy megválogatják, melyikbe, tán’ még szórakozni sem indulnak neki, hisz veszélyes sötétedés után az utca, az Isten házába eddig se nagyon mentek, de nem is most fognak elkezdeni járni…
És harmincévesen még apuka és anyuka tartja el őket, 35 évesek, mikor átfut egy pillanatra a fejükön, hogy mi volna, ha lenne egy gyerek, s mire negyvenes korukba fordulnak, talán meg is születik, aztán testvér és unokatestvérek nélkül cseperedik majd a család szemefénye. (Ha nem választják inkább a tudatos gyermektelenség útját, belekapaszkodva az ultima ratioba: a gyerek úgyis környezetszennyező! Ebben az esetben talán egy cuki kutyus kerül a házhoz helyette.)
Nos, ebből a képletből – ha szándékoltan sarkított is a példa – nemigen adódik olyan megoldás, amiben jelenleg Európának állna a zászló.
Hacsak a döntéshozók szeméről le nem hull a hályog. De már annyi alkalom lett volna erre, miért épp most történne ez a csodálatos megvilágosodás?
Mindenesetre gyorsan elérkezett a pillanat, hogy tiszta legyen mindenkinek, akinek nem ment el végérvényesen az esze: tágabb hazánkban, Európában napról napra zsugorodik az európai létforma tere, egyre inkább kisebbségbe szorulunk.”
(Máthé Zsuzsa, Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
