Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek az illetékesek a közösségi közlekedésben dolgozókról, legalábbis a béremelésükről – állítja közleményében az ország több nagyvárosi szolgáltatójánál is jelen lévő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). Azt írják: főleg ott feledkeztek meg a dolgozókról, ahol az önkormányzat élén váltás történt és a cégvezetésben is várható személycserékről hallani.
Az év utolsó napjaiban sem került szóba a jövő évi béremelés a BKV-nál és több nagyvárosi közösségi közlekedési cégnél sem, holott a szakszervezet az elmúlt hónapokban többször is sürgette a tárgyalások megkezdését – minderről az Egységes Közlekedési Szakszervezet(EKSZ) adott ki közleményt hétfőn.
Egyre nagyobb a feszültség a járművezetők körében
– közölte a szakszervezet. Az EKSZ elnöke nem is emlékszik olyan évre, amelyet úgy zártak volna, mint a mostanit, vagyis, érdemi bértárgyalások nélkül.
“A BKV OLYAN, MINTHA NEM IS LENNE VEZETŐJE”
Naszályi Gábor közleményében a BKV-t emeli ki, amely “most olyan, mintha nem is lenne vezetője”. Az EKSZ többször is felszólította a vezérigazgatót, Bolla Tibort, hogy álljon ki a dolgozókért, tegyen béremelési ajánlatot, hogy mielőbb le lehessen zárni az egyezkedést, s az emberek a jövő év elejétől már a megemelt bérüket kaphassák.
Bolla azonban a „füle botját sem mozdítja”
– állítja az elnök. Mint mondja:
Vége az évnek, s a BKV dolgozóknak fogalmuk sincs, kapnak-e egyáltalán valamennyi emelést, ezért egyre nagyobb a zúgolódás
Hozzáteszi:
A járművezetők ebben az egyre erősödő bizonytalanságban dolgozták át tisztességgel éjjel, nappal még a karácsonyt is, s vélhetően még jó ideig úgy járnak szolgálatba, hogy nem tudják, béremeléssel is elismeri-e a munkáltató a szolgálatukat. A vezérigazgató szinte bujkál a dolgozók elől
– vélekedik Naszályi, aki szerint ez a bánásmód “egyszerűen tisztességtelen a munkavállalókkal szemben”. Az EKSZ tapasztalata szerint olyan, mintha “a városvezetésben bekövetkezett váltás óta a BKV vezetői csak a saját pozíciójuk megtartásával foglalkoznának, s azok sem törődnek a dolgozók jövő évi béremelésével, akiknek ez kötelességük lenne.”
Hasonló a helyzet más olyan nagyvárosban is, ahol az önkormányzat élén változás volt
– ismerteti Naszályi.
Tatabányán például úgy hírlik, a városi közlekedést mindössze két éve biztosító kft. élén várható személycsere, s ott vélhetően ezért nem foglalkozik senki a dolgozók béremelésével, holott a kollektív szerződés szerint december 15-e volt a határidő az ajánlattételre. Ez a kft. jelenlegi vezetőjének lenne a kötelessége, érthetetlen, hogy mégsem teszi
– magyarázza az elnök, majd arra is felhívja az illetékesek figyelmét:
kockázatos éppen azokkal a dolgozókkal így bánni, akik naponta utasok ezreinek a biztonságáért, sőt életéért felelnek. De az sem biztató, hogy a bértárgyalások elmaradása miatt csalódott legtapasztaltabb járművezetőktől is egyre többször hallani: ha nem lesz emelés, odébbállnak.
(pestisracok.hu)
Oszd meg másokkal is!