in ,

Jó hír! Egymást gyepálják odaát – Vágó vs. 168 óra – Remek a műsor!

“Vágó István, a NER-kompatibilis rákosista”

Vágó semmiben nem különbözik a NER bármely aktorától, legyen az propagandista, vagy őszinte hívő.

 

Hatalmasat hibáztunk – beismerjük. Volt képünk kérdezni, mégpedig – Márky-Zay Péter után – Nagy Attila Tibor, politikai elemzőt. Sőt, még ezen is túlmentünk: közre is adtuk gondolatait. De az elemző sem kevésbé hibás: véleményét nem egyeztette előre a Demokratikus Koalícióval, vagy egyenesen Vágó Istvánnal. Így fordulhatott elő, hogy Nagy olyanokat mondott, mi pedig olyankat írtunk le, ami nem tetszett a Vágónak.

Utóbbi nem is volt rest – elhagyva a fölösleges érvelést, meggyőzést, a politikai vitakultúra álságos ápolását, egyből kimondta a verdiktet: »a 168 óra végképp belesimult a NER-birodalomba«.

Félreértés ne essék: mondták már ránk, hogy alákérdező, balos propagandaoldal vagyunk, amikor – állítólag – az előválasztás során pont a DK-s érdekek szekértolóinak tartottak bennünket, épp úgy, ahogy most a NER-be simulással bélyegeznek. Sem azok, sem ezek nem tántorítanak el bennünket saját értékrendünktől és az objektív tájékoztatástól. Vágó István sem az az idol, aki miatt kardunkba dőlnénk. Sőt, az egész szóra sem lenne érdemes, már ha az egyesült ellenzék egyetlen, politikailag értékelhető üzenete az: aki ránk szavaz, nem Orbánra szavaz.

Valójában: ha valaki, akkor Vágó és társai simultak bele tökéletesen a NER-be. Mindegy, melyik oldal kezdte törzsi villongássá, hittételek csatájává zülleszteni a politikai közbeszédet – mára egyformán remekül megy. Egyik oldal sem rest Rákosiig visszanyúlni: »Aki nincs velünk, az ellenünk!«

 

(Trencséni Dávid, 168ora.hu)

 

Add tovább!

Szentesi Zöldi László: kedves olvasó, ha elolvastad, eredj, húzd be tavasszal a Fidesz–KDNP-t, ahogy szoktad, ahogyan kell

Cseh államfő: a magyar ellenzék rasszista, antiszemita és nacionalista csoportokból áll