– Nyirő József és Wass Albert is a világ élvonalába tartozó nagy tehetségű magyar írók, igazi gigászok, s hála Istennek, hogy eljött az az időszak, hogy ezek az alkotók is a kötelező tananyag részévé váltak. Ennek már régen meg kellett volna történnie – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Dörner György, az Újszínház igazgatója a Nemzeti alaptanterv körül fellángolt vita kapcsán.
Szavai szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekek megismerjék az említett írók életművét, amelytől többek és jobbak lesznek. Az igazgató sajnálatos dolognak nevezte, hogy más nagy alkotók mellett Nyirő és Wass munkásságáról is hallgattak a kommunista rendszer alatt.
A Nemzeti alaptanterv (NAT) körüli vita amúgy tegnap sem csitult. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudóstestülete továbbra is kész segítséget nyújtani az érintettek szakmai konszenzusán alapuló NAT létrehozásához, illetve a kerettantervek kialakításához – közölte tegnap az intézmény.
A dokumentumért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) reagált a felajánlásra, ami szerintük meglepő, hiszen az Emmi 2017-ben be akarta vonni az MTA-t abba a projektbe, amely a NAT megújítását is célozta, ettől azonban az MTA visszalépett. Hozzátették: meglepő az MTA nyilatkozata azért is, mert a Csépe Valéria akadémikus irányításával készült anyagot a rendkívül széles szakmai és társadalmi egyeztetése során az MTA is véleményezte, és több javaslata bekerült a módosított NAT-ba.
Míg a módosított NAT-ot csupán néhány, kevés taggal rendelkező balliberális szervezet bírálja, addig a megújított alaptantervet nagyságrenddel nagyobb szervezetek és a közvélemény legnagyobb része támogatja – közölték.
A NAT vállaltan hazafias, gyermekközpontú, tanárbarát és XXI. századi. Az a cél, hogy a diákok az iskolában megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket és életképes tudást szerezzenek – fogalmaztak.
Megpróbálnak törleszteni
– Óriási restanciája van a magyar színházi életnek Herczeg Ferenccel szemben és valamennyit próbálunk már törleszteni. Én nagyon örülnék neki, ha nem csak az Újszínházban játszanának Herczeg Ferencet, hanem Letenyétől Kisvárdáig mindenhol – nyilatkozta Dörner György a Magyarságkutató Intézetnek adott interjújában. Mint ismert, Herczeg Ferencnek is hangsúlyos szerepet szántak a Nemzeti alaptantervben.
– Válságban van a magyar kultúra – tette hozzá Dörner György, s felhívta a figyelmet arra, hogy a legfontosabb dolgunk a saját kultúránk dolgát kell rendbe tenni.
– Egy kincsesláda van a magyar drámákkal tele – fogalmazott az alábbi interjúban az Újszínház igazgatója.
(magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!