in ,

Dörner György is üzent: az ellenzéki szavazóknak is jobb, hogy így alakult

Egy önmagát meghatározni képtelen formációt láttak a választópolgárok a kormányerő ellenzékében

Egy önmagát meghatározni képtelen formációt láttak a választópolgárok a kormányerő ellenzékében – Dörner György, az Új Színház ügyvezető igazgatója szerint ez is jócskán belejátszott a 2022-es parlamenti választás kimenetelébe.

 

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Dörner György színművésu, az Új Színház igazgatója.

***

Milyen érzelmet váltott ki önből, hogy ekkora győzelmet aratott a Fidesz-KDNP?

Nagy öröm volt számomra az eredmény, amit, ha lehet, a meglepődésem még fokozott is. Erre azért nem számítottam. Korábban úgy éreztem, nagyon is benne van a levegőben, hogy szoros eredmény születik, beleértve azt az eshetőséget is, hogy akár az ellenzék győz minimális különbséggel. Ahogy előrehaladt a kampány, egyre kézzel foghatóbbá vált, hogy kormányzóképes erőnek egyedül a Fidesz-KDNP tűnik fel a társadalom szemében. De mivel „láttam én már karón varjút”, bizonyos aggodalommal vártam április 3-át. Mentségemre szolgáljon: a közvélemény-kutatások sem vetítettek előre ekkora jobboldali győzelmet. Végül mégis ez az igen szép eredmény sikeredett, úgy vélem, az egész ország javára…

A baloldal a választás után azonnal hibáztatni kezdte az addigi miniszterelnök-jelöltjét, egymásra mutogatás folyik, ki nem hozta a kellő szavazatszámot. Ön, aki nem politikus, sem elemző, „csak” egy közismerten konzervatív színházigazgató, népszerű színművész, milyennek látja ezt az ellenzéket?

A választáson szerintem nem csak egy – extrémet természetesnek mondó, nemzeti kérdések iránt érzéketlennek tűnő – bal- és liberális oldallal szemben kellett győznie a kormányerőnek. Hanem főleg egy olyan ellenféllel szemben, amelynek nincs kivehető, markáns arca. Egy önmagát meghatározni képtelen ellenfelet, formációt láttak a választópolgárok is. Szerintem ez is nagyon sokban hozzájárult a Fidesz elképesztő sikeréhez. Hiszen a megfoghatatlanság ellenzéki érzelmű polgárokat is riaszthatott.

Kárhoztatja azokat, akik mégis az ellenzékre adták a voksukat?

Mindenkinek szíve joga, hogy melyik pártra adja a voksát. De azt hiszem, az ellenzéki szavazóknak is jobb, hogy így alakult az eredmény. Viszont reménykedem, hogy később a budapesti ellenzéki voksolók, értelmiségiek is közelednek a többségi állásponthoz – legalábbis némely kérdésekben. Talán vannak jelei, hogy ez már el is kezdődött. Többen például őszintén elgondolkodtak azon, hogy a vidékiek a választáson elegáns, egyszersmind határozott választ adtak a jelen baloldal velük szembeni lekezelő gesztusaira.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Üzenet noÁrnak: tarhálás helyett, menj inkább el dolgozni! Rendes munkát végezz!

      Totális megszégyenülés – Az orbanofóbiában szenvedő Bödőcs szülőfaluja is Orbánra szavazott! Nem kicsit, nagyon! Itt vannak a döbbenetes számok