Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Csintalan: „Hálás vagyok Novák Katalin köztársasági elnök döntéséért” – a Hunnia perek utolsó három érintettje is elnöki kegyelmet kapott

a mindenadmin
0 komment 13 megtekintés

Pénteken engedték szabadon a 15 éve tartó Hunnia perek utolsó három érintettjét, akiket Csintalan Sándor egykori szocialista politikus megveretésével kapcsolatban ítéltek el.

 

Csintalan Sándor úgy fogalmazott: az elhúzódó eljárás bőven elég büntetés volt az elkövetőknek, és nem szeretné, hogy a gyerekeik apa nélkül nőjenek fel.

 

Szabadulása után a Magyar Nemzetnek nyilatkozott Szücsi Frigyes és Tián Csaba.

Szücsi úgy fogalmazott, hálás Novák Katalinnak a köztársasági elnöki kegyelemért és ha lehetősége lesz rá szeretne beszélni Csintalan Sándorral is.

A köztársasági elnök az áprilisi pápalátogatással egy időben mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perekben akkor már jogerősen elítélteknek is, köztük Budaházy Györgynek, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött.

A Hunnia-ügy Magyarország első olyan rendőrségi és bírósági ügye, amelyben a hatóságok a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények elkövetésével vádolták.

A vád szerint a csoport tagjai 2007 és 2009 között hajtottak végre Molotov-koktélos támadásokat az akkori szocialista–liberális kormánytöbbség tagjainak ingatlanjai ellen, valamint bántalmazhatták az egykori szocialista politikust, Csintalan Sándort.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.