Támogatás
szerda, július 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Jurák Kata: szekunder szégyenérzetem van a háborúpárti ellenzék miatt

0 megjegyzések 48 megtekintés

 

„2022. február elején a Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András fogalmazott úgy, hogy Magyarországnak fegyverekkel kell támogatnia Ukrajnát. Szavai szerint a NATO- és EU-szövetségesekkel együtt »olyan lépéseket helyezhetünk kilátásba, amelyek jelentős mértékben növelnék Moszkva számára a költségeket, ha egy offenzíva megindítása mellett döntenének.«

Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára – fűzte hozzá az egyébként katonaként szolgálatot sosem teljesítő politikus.

Én pedig csak annyit szeretnék megüzenni a háborúpárti baloldalnak:

nem véletlenül nem szavaztak nekik bizalmat a magyar emberek és szenvedtek csúfos vereséget negyedszer is kétharmados többséggel megválasztott Orbán-kormányt hatalmazva fel az ország irányítására.

Tudják, talán nem ártana a háborús propaganda helyett a saját országuk védelmében gondolkodni. Esetleg tartalékos katonának jelentkezni, persze ehhez elengedhetetlen, hogy testben, szívben, lélekben és fejben is meg kell felelnie az elvárásoknak. És ezt valószínűleg nem sikerülne megugraniuk. ”

(Jurák Kata, Mandi és PS)

 




 

 


 


     


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.