Támogatás
hétfő, október 14, 2024
Támogatás
Támogatás

Béla a kasszát is vitte – A sápadt utódoknak (Pufajkás, D–209-es, Böszme, Libás) csak fellángolásokra futotta.

a mindenadmin
0 komment 10 megtekintés

„»Most úgy látom, hiába volt a kísérletünk, hogy ennek az országnak a proletártömegeit öntudatos forradalmárokká neveljük. […] Félreállunk, hogy majd újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban és érettebb proletariátussal új harcba kezdjünk a proletariátus diktatúrájáért« – e kenetteljes szózat kíséretében vette a kalapját ma 104 éve, 1919. augusz­tus elsején Kun Béla anyaszomorító, a Tanácsköztársaság nevezetű szivacsos agylágyulás zárónapján, amikor elvtársaival pucolnia kellett a hatalomból. (Hogy a megújulásig komolyabb anyagi gondjai ne legyenek, magához vett a kincstárból huszonötmillió koronát.

Sőt mint a korabeli lapok írták, a kommün frontembere az összerabolt magánvagyonából Bécsbe menekített két és fél kilónyi ritka aranyérmet, melyek mindegyikének műtörténeti értéke volt, darabját 4-500 ezer osztrák koronára becsülték.) Az ígért újrakezdésnél azonban már nem lehetett jelen a megtollasodott ember (bálványa, Sztálin elvtárs felfüggesztette; a mozgalom szokásainak megfelelően bitófára), harcostársai viszont valóban visszajöttek.

A második világháború után az egykori helyettes népbiztos, a Vörös Őrség parancsnoka, Rákosi Mátyás folytatta a kommunista emberkísérletet, majd 1956-tól már egy érettebb proletár, a humanista Kádár János került a keverőpulthoz, szovjet segítséggel, persze. (Utóbbi munkásságát a zsúfolt 301-es parcella őrzi.)
1990-től ismét félreállni kényszerültek az elvtársak, hogy majd »újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban és érettebb proletariátussal új harcba kezdjenek a proletariátus diktatúrájáért« – ám a sápadt utódoknak (Pufajkás, D–209-es, Böszme, Libás) csak fellángolásokra futotta. Kun Béla forog a sírjában.”

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.