in , ,

Ákos is megszólalt június 4-én! A jövőnkért ma is küzdenünk kell Videó

Nekünk, akiknek fontos a nemzet, össze kell fognunk, jobban, mint bármikor korábban.

Nekünk, akiknek fontos a nemzet, össze kell fognunk, jobban, mint bármikor korábban. Meg kell értenünk, hogy érdekeltek vagyunk egymás sikerében – nyilatkozta Kovács Ákos énekes. A Kossuth-díjas szerző-előadóval beszélgettünk Trianon traumájáról, a szocializmus máig ható, hazug történelemszemléletéről és arról, hogy milyen érzés Kolozsvár főterén harmincezer magyarnak koncertet adni.

 

– Százegy évvel ezelőtt történt a trianoni országvesztés. Hogy látja, mit jelent ma a békediktátum?

– Trianon ma ugyanazt jelenti Magyarország számára, mint a döntés pillanatában: példátlanul gyalázatos, aránytalan büntetést, ami ráadásul egy újabb világháborúnak készítette elő a terepet.

Annyi változott, hogy Trianon megítélése korántsem olyan egyértelmű, nemzeti ügy, mint a maga korában volt.

 

Akkor a békediktátumra adott reakciók lényegében egységesek voltak: a döntés kimondása után az ország egész népe gyászolt – nemtől, kortól, vallási hovatartozástól, világnézettől függetlenül. Megszólaltak a gyárak szirénái, gyászkeretben jelentek meg az újságok, imára kulcsolódtak a kezek.

Mi, mai magyarok, százegy évvel az események után közel sem vagyunk ilyen egységesek a kérdésben.

 

Trianon kapcsán rengeteg tudományos elemzés született, történészeink alaposan feldolgozták az eseményeket, tisztelet nekik ezért. Aki tájékozódni akar, annak erre ma minden lehetősége megvan. Könyvek tucatjai ismertetik a történelmi tényeket, az okokat, a máig ható következményeket, mégis elképesztő káosz van az átlagember fejében. Ezt annak tudom be, hogy ma is él az emberarcúnak is mondott szocializmus hazug történelemszemlélete, az egyoldalú múltértelmezés.

Áttelelt, mint a gyomnövény.

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ez csak az idősebb generáció tagjainál jelentkezik.

– Hol találkozik ezzel a jelenséggel?

– Tavaly Juhász Viktor operatőr barátommal készítettünk egy emlékműsort, amelyet percre pontosan a Versailles-ban meghozott döntés századik évfordulóján tettünk közzé a videócsatornánkon. Ez ma is megtekinthető. Az emlékműsor megjelenése előtt egy héten át minden nap hírt adtunk az adásról a saját felületeinken.

Ezek alatt a rövid előzetesek alatt őrületes kommentfolyam indult meg,

az értő hozzászólások mellett észbontó ostobaságokkal, fenyegető hangnemű, indulatos hozzászólások tömegével. Volt például olyan komment is, amely szerint Apponyi Albert és a tárgyalóküldöttség tagjai hullarészegek voltak, ezért nem tudtak helyesen érvelni a magyar álláspont mellett. A fél- és negyedinformációkból összetákolt okosságok mellett megjelentek a ravasz, jól kidolgozott, cinikus dumák is, miszerint „megérdemeltük”.

Nem, nem érdemeltük meg. Ezt Karinthy ugyanazzal a hévvel utasítja el az írásaiban, mint Dsida Jenő.

 

 

 

Hol van például Ausztria felelőssége? Még ők is kaptak egy darabot belőlünk. A trianoni békediktátum valódi célja az ország elveszejtése volt, a gazdaságilag egységes és önellátó Kárpát-medence szétdarabolása.

Mindehhez csak ürügyként használták a háborús részvételt.

Fel akarták számolni a magyarságot, egyes tervekben csak Budapest és környéke maradt volna magyar kézen.

– Közéleti szereplőként hogyan készült fel erre az emlékműsorra?

– Nem közéleti szereplőként nyilatkozom meg, hanem emberként. Attól senki sem lesz történész, hogy emlékezni próbál, de nyilván úgy érdemes nekifutni egy ilyen műsornak, ha az ember tájékozódik, például elemzéseket és visszaemlékezéseket olvas.

Az elmúlt években számos olyan tény derült ki e nemzeti tragédia kapcsán, ami szinte sokkolja az olvasót.

Amikor a téma művészi feldolgozásának nyomait kutattam, például a Kosztolányi Dezső által szerkesztett Vérző Magyarország című kötet a kezembe került, az volt az érzésem, hogy akkora volt a csapás, a megaláztatás, hogy ez a trauma szinte elnémította az alkotó embereket. Nem könnyű időtálló, igazán színvonalas írásokat találni a témában.

 

 

– Az egyoldalú múltértelmezés kapcsán ma azt láthatjuk, hogy a történelem átírásán a balra tolódott Amerikai Egyesült Államok is szorgoskodik.

– A kormányzást kaparintotta meg a radikális baloldal odaát. Kétlem, hogy ez a durva fordulat az egész országra jellemző lenne. A radikalizmusnak sok jele van, ilyen a saját történelmük szélsőséges, konszenzus nélküli újraírása, de említhetném a saját alkotmányuk ellen folyó kíméletlen aknamunkát is. Az Egyesült Államokban jelenleg zajló szélsőbaloldali fordulat kapcsán sokan megszólaltak.

Köztük olyanok, akiknek családja annak idején Kelet-Európából, az itteni, szocialistának mondott, autoriter rendszerekből emigrált.

Ők az elsők között ismerték fel azokat az ideológiai mintázatokat, amelyek elől egykor elmenekültek.  A múltat végképp eltörölni – ez a szélsőséges rendszerekre jellemző attitűd.

Nyilván, ha a ma élők tanulnának a múlt hibáiból, akkor ilyen erők soha nem kerülhetnének hatalomra.

George Orwell 1984 című regényében olvashatjuk a Párt jelmondatát: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is.” A szocializmus a Trianonról szóló értelmezési tartományokat is leszűkítette, lezárta, a diskurzust eltérítette, a tényeket elhazudta. Ennek a narratívának a hatása érződik ma is.

– A kreatív műfajok közé tartozik a könnyűzene is, amellyel talán oldható a trianoni trauma. A határon túl mégis sokáig nem koncertezett. Mi volt ennek az oka?

– Amíg nem volt módunk csorbítatlan színvonalú előadást vinni a határon túlra, nem akartam leértékelt produkcióval megjelenni. Jó döntés volt: nagyjából húsz esztendeje játszhatunk viszonylag rendszeresen a jelenlegi határokon túl élő magyaroknak is.

Ugyanazzal a produkcióval lépünk fel Szatmárnémetiben vagy Ipolynyéken, mint bárhol az országhatáron belül.

 

 

 

2003-ban Tusványoson játszhattunk először, rengetegen voltak, többen, mint korábban bármikor. A rákövetkező évben is meghívtak, megint nézőcsúcsot döntöttünk. Ez olyan nagy sikernek bizonyult, hogy tizenkét évig nem is hívtak újra, nehogy megzavarjuk a más irányú kulturális folyamatokat… Az is igaz, hogy a nagy szünet óta már többször találkozhattam az ottani közönséggel, számomra meghatározó élmény volt mindegyik alkalom. Megyek, ha hívnak, nyilván az is jó, ha sokféle zene közül választhat az erdélyi közönség. Az ottani magyarság sem annyira egységes, ahogy azt Pesten sokan képzelik.

– Miben más a határon túl színpadra állni?

– Fantasztikus érzés, hogy Budapesttől 800 kilométerre egy emberként énekeljük a dalokat. Sokkal többet erről nem is lehet mondani. Ugyanolyan lelkülettel és szeretettel készülünk egy ottani koncertre, mint mindegyikre.

Bárhová megyünk, olyanoknak játszunk, akikkel egy nyelvet beszélünk, a szó szoros és átvitt értelmében is.

Adni szeretnénk, minden előadáson, azoknak, akik értik a szót, és akik mindezt elfogadják.

– Azért biztos vagyok, hogy Kolozsvár főterén koncertet adni, semmi máshoz nem fogható érzés.

– A Szent Mihály-templom tövében, Mátyás király szobra mellett harmincezer magyarnak koncertezni hihetetlen, felemelő élmény. Érezzük, tudjuk, hogy együtt vagyunk, testvérek egymás közt. Ez semmi máshoz nem hasonlítható.

 

 

– „Száz évig nem tart az átok” – énekli a Megsebezve című dalban. Trianon azonban nem múlt el, sőt talán ma még komolyabb kihívások előtt állnak a nemzetállamok, így Magyarország is.

– Sajnos az idén 15 éves Gépszabadság szövege is ideillik: haladó szellemiségű illetők előálltak a nagy ötlettel, hogy „nem kellenek ide nemzetek”. Ez a proletár nemzetköziség él tovább az Európai Egyesült Államok nevű szörnygondolatban.

Nekünk, akik szerint fontos a nemzet, össze kell fognunk, jobban, mint bármikor korábban.

A magyar történelemben már nem először elképesztő túlerővel szemben kell helytállnunk. A nagy háborúig a Kárpátok övezte térség politikailag, gazdaságilag és szellemileg is képes volt a teljes önellátásra. A nyelvek, nemzetiségek mentén mesterségesen szétszabdalt terület országainak egymásra kell találniuk.

Meg kell értenünk, hogy érdekeltek vagyunk egymás sikerében.

Ha nem akarunk engedelmes fogyasztóként vagy kiszolgáló személyzetként élni a saját hazánkban, akkor a függetlenségünk maradékáért, az érdekeinkért, a jövőnkért ma is küzdenünk kell.

 

Tóth Gábor

(vasarnap.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ez aztán a szövetséges! Az Obama-vezetés 2012 és 2014 között kémkedett saját szövetségesei ellen

Bravó, főpolgármester, újabb diplomáciai botrány! A kínai külügy felháborodott Karácsony Gergely miatt