in , , ,

Sorosék durva akcióban! – Fidesz: A “Soros-hálózat” háromfrontos támadást indított

Ahelyett, hogy George egy nyugdíjasotthonban üldögélne, ő csendben “terraformálgat”.

 

Fidesz: A “Soros-hálózat” háromfrontos támadást indított

A Fidesz szerint a „Soros-hálózat” 2018-ban ugyanott folytatja tevékenységét, ahol tavaly abbahagyta, így itthon, Brüsszelben és az Egyesült Államokban is támadja Magyarországot. Ismert, a hálózat tevékenységét olyan szégyenletes események fémjelzik, mint a Soros által kitartott amerikai demokrata szenátorok Magyarországot elítélő jelentése, a brüsszeli „magyarellenes” vitanap, vagy a mindenhez is értő Judith Sargentini budapesti haknikörútja.

Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a „Soros-hálózat be akar avatkozni a magyar választási kampányba, és teljesen egyértelmű, hogy el akarja távolítani az Orbán-kormányt. A „Soros-hálózat” Magyarország elleni támadásai közé sorolta a jelentős részben „Soros György által fizetett” amerikai demokrata szenátorok Magyarországot elítélő jelentését, a brüsszeli „magyarellenes vitanapot“, a magyar jogállamiság helyzetéről jelentést készítő európai parlamenti képviselő, Judith Sargentini budapesti látogatását, valamint a „Soros-egyetemen” tartott „migránspárti konferenciát“. Budai Gyula szavai szerint a „Soros-hálózat” ott volt a héten a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. ügyében is a bíróságon.

A fideszes politikus arra is kitért, hogy szintén ezen a héten érkezett meg Brüsszelből a kvótaperrel kapcsolatos értesítés. „Idetartozik szorosan” továbbá, hogy az Alkotmánybíróság jövő kedden kezdi el tárgyalni a civiltörvényt – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a „Soros-hálózat” tagjai mindent meg fognak tenni a jogszabály eltörléséért, mert az „gátat szab annak a hatalmas pénzözönnek, ami a Soros-hálózat által támogatott civil szervezetekhez érkezik“. Budai Gyula arra kérte a kormányt, hogy hozzon olyan döntéseket, ha kell, törvényeket, amelyek megakadályozzák a „Soros-hálózat” tevékenységét.

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik 1.300 menekült befogadásának ügyében a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolja, a kormánypárti képviselő azt mondta, nem lenne hátrány, ha Vona Gábor Jobbik-elnök jobban tájékozódna. Különbséget kell tenni ugyanis a kvóta alapján betelepítendő migránsok és a genfi egyezmény alá tartozó, oltalmat igénylő menekültek befogadása között – hívta fel a figyelmet, kijelentve, Magyarország a kvóta alapján egyetlen migránst sem fogadott be, a genfi egyezmény alapján befogadottakat illetően pedig a törvények és a bírósági eljárások az irányadók.

Forrás: OS/MTI; fotó: abouthungary.hu

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

AGYHALÁL! – Ferenc pápa bejelentette, hogy mostantól lesz a migránsoknak világnapja! Ez csodálatos!!

A mindenszo.hu nyílt levele Soros Györgynek!