in

Miért, eddig hol volt????? – Máris megvan Wilders első sikere: kihelyezik a holland zászlót a holland parlamentben

A holland parlamenti pártok elfogadták Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének javaslatát és elhelyezik a hágai parlament alsóházának plenáris üléstermében a piros, fehér és kék színű holland nemzeti trikolórt.

A holland parlamenti pártok elfogadták Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének javaslatát és elhelyezik a hágai parlament alsóházának plenáris üléstermében a piros, fehér és kék színű holland nemzeti trikolórt.

A nemzeti zászló elhelyezését Wilders mellett Kees van der Staaij, a kálvinista SGP párt képviselője is támogatta, kijelentve, hogy a holland parlament alsóházának 1992 óta használt üléstermében helye van a nemzeti jelképnek, ezért azt láthatóvá kell tenni.

Fotó: AFP

A javaslatot az Állatvédők Pártja (PvdD) öt képviselőjének kivételével valamennyi parlamenti párt támogatta.

A Jesse Klaver vezette Zöld Baloldal javaslatát, hogy a holland mellé az Európai Unió zászlaját is kihelyezzék, a parlamenti pártok nem fogadták el — írja az MTI.

Wilders a döntést követően kijelentette, hihetetlenül büszke, hogy a nemzeti zászló a holland nemzeti identitás jeleként látható lesz a parlamentben.

Khadija Arib marokkói születésű munkapárti (PvdA) politikusasszony, a holland parlament alsóházának elnöke gúnyosan úgy nyilatkozott, hogy meg kellene fontolni azt is, hogy a zászlónak nem kellene-e lobognia.

Az ugyan problémát jelentene, de egy hajszárítóval talán megoldható”

– fogalmazott.

 

(888.hu, Pörge Béla)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Mindenhonnan beintettek Gyurcsánynak – Fuck off

TERROR – Ő követte el a New York-i gázolásos merényletet