Gyurcsány össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral, azzal, hogy a határon túliak szavazati joga ellen kampányol.
A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke „újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral és testvérháborút kezdeményez”, amikor azt javasolja, hogy ne szavazhassanak azok a határon túli magyar állampolgárok, akik soha nem éltek Magyarországon.
Az MPP szerint Gyurcsány Ferenc kedden megfogalmazott kezdeményezése nem méltó egy magyar politikushoz. A párt arra hívta fel szerdai állásfoglalásában a volt miniszterelnök figyelmét, hogy a Kárpát-medencei magyarság a kulturálisan egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része.
„Magyarország kormányának a nemzetben való gondolkodás és a határokon átívelő nemzeti újjáegyesítésre irányuló erőfeszítései közös érdekünk. A nemzetpolitikának a magyar állam, a magyarországi társadalom és a Kárpát-medencei magyar közösségek egyidejűleg részesei. Elszakított területeken élőkként nem lehetünk közömbösek az aktuálpolitikai történésekkel szemben sem, hiszen ezek határozzák meg a nemzetpolitika irányát is” – érvelt állásfoglalásában az MPP.
Az MPP szerint az a baloldal, amelyiknek a határon túli magyarság nem kellett állampolgárként, „kitárná az ország határait mindenki előtt, csupán a határon túlra kényszerített magyarok jogait csorbítaná”.
„Az érintettség jogán mélyen elítéljük és sajnálatosnak tartjuk, hogy vannak olyan magyarnak tartott állampolgárok, akik pusztán pillanatnyi érdekből Magyarország és a magyar nemzet ellen cselekszenek” – áll az állásfoglalásban.
Az MPP azt üzente, hogy nem feledi, kik fordultak a határon túli magyarok ellen a 2004. december 5-i népszavazáson. „Üzenjük nekik, hogy élni fogunk a szavazati jogunkkal” – áll a közleményben.
A DK elnökének keddi bejelentése után az M1 megszólaltatta mások mellett Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, aki Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: valószínűleg “a lemeztűje akadhatott be”, hiszen 2004. december 5-én is hasonló témákkal próbálták a hangulatot kelteni a határon túli magyarok ellen. (Akkor tartották a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazást.)
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy fogalmazott: ez a javaslat “összeugrasztja a magyart a magyarral” ezért szerinte ettől a magyarországi ellenzék többi pártjának is vagy el kell határolódnia vagy el kell majd mondania, hogy egyetért vagy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert 2017-ben ez “elképesztően rossz üzenet”.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint Gyurcsány Ferenc “szerbekről, románokról, ukránokról és szlovákokról beszél külhoni magyarok helyett”, amit kikérnek maguknak. Ezt sértőnek nevezte és hozzátette: ilyen minősítéseket a “többségi politikától” nem szoktak kapni.
Biró Zsolt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta: az utóbbi 8-10 évben egy “egészséges folyamat zajlik az anyaországban”, és “ma már evidencia” a nemzet egysége a Kárpát-medencében. Hozzátette, azt ajánlja Gyurcsány Ferencnek, hogy “Szatmárnémetitől Kovásznáig járja végig átlósan Erdélyországot, álljon meg minden településen, nézze meg az első és második világháborús emlékműveket, olvassa végig a neveket”.
Mindenhonnan beintettek Gyurcsánynak – Fuck off
4
Feliratkozás
Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz
0 Hozzászólások
Legrégebbi