in , ,

Végre egy jó hír! Karikó Katalin: az omikron vethet véget a járványnak

Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron variáns a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok

Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron variáns a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok – jelentette ki a Kossuth rádióban Karikó Katalin.

A Dél-Afrikából érkező jelentések azt mutatják, hogy exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, a betegek állapota viszont nem lett súlyosabb, mint a delta-variáns esetén. A kórházba kerülők többsége nem volt beoltva, akik bekerültek az intenzív osztályra, azoknak pedig más légúti betegségük is volt, de egyelőre kevés az adat. Ha jobban terjedne, de kevésbé lenne súlyos a betegség, az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást

– idézte a Mandiner a Széchenyi-díjjal kitüntetett tudós szavait.

Nem Karikó Katalin az egyetlen, aki ezen a véleményen van, sajtóértesülések szerint a napokban Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke is azt közölte, hogy az omikron még egy esetben sem okozott súlyos megbetegedést, ami biztató.

Mindezt később az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is megerősítette.

(magyarnemzet.hu)

Add tovább!

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Ez az igazi magyar szégyen: Heller Ágnes-szobrot avattak az Európai Parlamentben – Egy vérkomcsi kapott szobrot

Állítsd le magad, Márki-Zay Péter!