„Természetesen fölösleges bármit elkiabálni, de itt és most úgy tűnik, hogy egy Smer-Hlas-SNS-koalíciónak meglehet a többsége. (A kereszténydemokrata KDH-val együtt a kétharmados is, de ez nem sanszos, bár ők is jelezték, hogy elméleti szinten nyitottak a koalíciós tárgyalásokra.) Az exit pollok döbbenetesen felülmérték a PS-t és jócskán alul a Smert, az SNS pedig királycsináló lehet, mert éppen átlép az 5 százalékon.
Sajnos a Szövetségnek végül nem sikerült a bravúr.
Most érdemes megjegyezni pár dollárbalos, tegnapi késő esti cikket és kis óvatossággal, de kinevetni őket, valamint készülni a demokráciatemetésre. Nem azért, mert annyira kedveljük Ficót, hanem a szokásos, vágyvezért prognózisokra reagálva, ahol újfent kiderült, hogy azért választást is kell nyerni.
Ami a lehetséges együttműködés szorosságát illeti hazánkkal, a Meloni-féle bukta után már sokkal óvatosabb volnék, de az remélhető, hogy a szankciós politika és a háborúpárti mainstream – legalábbis Brüsszelben – újabb ellenlábast kap.
Bízzunk abban, hogy a globalista hiszti is okoz szép pillanatokat, a magyarországi dollármédiának és dollárbalosoknak egyedüli örömként megmarad, hogy kárörvendhetnek a magyarokon. Ahogy szokták.”
– írja Trombitás Kristóf.