Vannak egészen jól elkülöníthető emlékeim Budapest közlekedéséről és kinézetéről már gyerekkoromból is. Nem állítom, hogy egy gyerek gondolkozásának jelentős részét az teszi ki, hogy azt a várost ilyen szemszögből vizsgálja, ahol él – és számomra sajnálatosan megadatott az, hogy gyerekkorom igen jelentős részét a fővárosban tudjam le -, de ha igazán jelentős vagy elrettentő az élmény, akkor azért megmarad.
És nekem abban az inverz szerencsében volt részem, hogy a Demszky Gábor-féle Budapest tömegközlekedését, kocsis szerencsétlenkedését és azt a szörnyen, egészen szörnyen kinéző Budapestet testközelből láthattam a mindennapokban. Voltak még így pár millióan, mégsem árt ezeket az emlékeket felidézni.
Mert abban az időben Budapest minden volt, csak világszínvonalú főváros nem. Vízfej, az például igen. Szörnyű állapotokat megőrző Józsefváros szintén akadt. Ne legyünk persze teljesen részrehajlóak, muszáj megemlíteni, hogy egy, a kommunizmus fogságából éppen szabaduló, elnyomás alól kilépő ország legnagyobb települése nem tud egyik napról a másikra úgy tenni, mintha mindig is Bécs lett volna. De könyörgöm, Demszkynek 20 év jutott. 20 év, na, az nem kevés. Mert amit nem lehet felróni a rendszerváltoztatás után 4-5 évvel, azt igenis meg lehet említeni 15 évvel később.
Demszky idejében Budapest egyszerűen katasztrófa volt. Elaggott, elhanyagolt, rémesen leromlott állapotú középületek és közterek, szörnyűséges közlekedés, konkrétan ebek harmincadjára jutott városrészek. Aztán ez 2010-ben véget ért. És 2019-ig döbbenetesen fejlődésen ment minden keresztül. Nem kell elhinni, hogy mindez teljes egészében Tarlós Istvánnak köszönhető, ebben az írásban nem az a cél, hogy pro és kontra érveljek, hogy Demszky miért volt rossz, ellenben Tarlós miért volt jó. Ez is egy érdekes téma persze, de önmagában csak az érzetről, a látottakról beszélek. Mert ha már megvolt az az élménylehetőségem a Demszky-éra éveiben, hogy lássam, milyen Budapest, akkor legalább úgy hozta a sors, hogy ugyanígy láthattam, mit tud a település a 2010-es évek második felében és mit tud ma.
És bizony-bizony, a 2010-es évek második felében is a mindennapokat ott töltve, egyszerűen nem ismertem rá arra a közegre, amit persze már láttam a 2000-es évek elején is. Mármint értettem és tudtam, hogy azokon a helyeken járok és töltök időt, mint 20 évvel korábban, de mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Ezen belül is hadd mondjak pár mondatot szűkebb pátriámról – mármint ami Budapestet illeti -, Józsefvárosról. A ’90-es évekből világosan emlékszem, hogy nézett ki mondjuk a Rákóczi tér, a József körút, a Corvin-negyed és környéke – eleve, nem is volt ilyen, hogy Corvin-negyed. A Nagykörúton szinte flipperszerűen kellett közlekedni, hogy az ember kikerülje a prostituáltakat és a striciket, nem tudom, milyen lehetett annak idején Harlem, de európai viszonylatban valami hasonlót tudtam elképzelni. Aztán ugyanezt a környezetet láttam két évtizeddel később és a változást mondatokba is nehéz önteni.
Eleve, ugye, mint fentebb is utaltam rá, lett Corvin-negyed. Felépült egy teljesen új szórakoztató és szolgáltató központja a kerületnek, a Nagykörútra – vagy például a Rákóczi térre – rá sem lehetett ismerni. Egyszerűen látszott, hogy ez egy jó környék, ahol lehet lakni, létezni, dolgozni, kikapcsolódni. És nyilván ehelyütt nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a kerületi városvezetés, alapvetően Kocsis Máté irányításával milyen irdatlan munkát végzett el. Még egyszer, nem tisztem méltatni és nem is értek hozzá, hogy ezt hogyan csinálták, pusztán a tények nyelvén beszélek: más irányítása alatt egy szarhalom volt, az ő regnálásuk alatt élhető közeg.
Manapság pedig szintén ugyanúgy látom a budapesti utcákat, mint a már emlegetett ’90-es vagy 2010-es években. És a romlás szemmel látható, orral szagolható, a mindennapokban tapasztalható. Ennek a forgalom totális szétzúzása, Demszky-csöcsök után Karácsony-karókkal tönkretett közútjai, tetszőlegesen felhúzott biciklisávok megalkotása és mindenki veszélyeztetése csak az egyik, jóllehet nagyon jelentős tünete. Azt is jó volna, ha mindenki elfogadná, hogy itt nem biciklisek vs. autósok, tömegközlekedést szeretők, elvből azt választók vs. autósok vagy éppen más küzdelemről van szó. Itt senki sem áll senki pártján – én legalábbis biztosan nem. Továbbá nem magasztos elvek egymásnak ütköztetéséről van szó – részemről biztosan nem. Egészen egyszerű dolog ez: most minden szarabb, mint pár évvel ezelőtt. Mindenkinek veszélyesebb, bizonytalanabb és kiismerhetetlenebb a terep, mint néhány évvel ezelőtt volt.
Amikor azt mondom, hogy Karácsony Gergelynek távoznia kell jövő júniusban, akkor a politikai elvek mellett sokkal kézzelfoghatóbb okok is ezt mondatják velem. Mert lehet valakinek a legjobb ideológiája is, ha városvezető és rosszul vezeti a várost, semmit sem érünk vele. És lehet valakinek nagyon rossz ideológiája, de ha rendszerben látja a városvezetést, akkor rögtön fel lehet vele szemben pozitívumokat hozni. Karácsony Gergely egyszerűen minden szétzilált. Nem azért, mert ilyen vagy olyan elgondolásai vannak. Pláne nem azért, mert állítása szerint emilyen meg amolyan küzdelmei voltak. Egyszerűen egy balfasz, hölgyeim és uraim. Balfaszok pedig nem képesek arra sem, hogy egy kisvállalkozást tűrhetően elvezessenek.
Mást nem tudok tenni, de zsigerien bízom benne, hogy a budapestiek sem elveket vagy nyafogást fognak elfogadhatónak tartani, hanem az egyszerű tényeket: milyen most Budapest? Milyen volt pár évvel ezelőtt? És milyet szeretnének maguknak a jövőben?
(Trombitás Kristóf, pestisracok.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
