in

Tehát erről van szó: ezermilliárd dolláros kincset rejt Afganisztán földje

A világ egyik legszegényebb országának jövője gyökeresen átalakulhat.

Az Index arról ír, hogy az amerikai kivonulás után Afganisztán hatalmas, kiaknázatlan ásványkincseire fókuszál a gazdasági világ. Ha valaha is megkezdődik a kitermelés, írják, az gyökeresen átalakíthatja a nyomorgó térség jövőjét. Afganisztán a világ egyik legszegényebb országa, a jövő azonban biztató, hangsúlyozzák.

Valamivel több mint egy évtizede, 2010-ben amerikai katonai szakértők és geológusok felderítették, hogy a Közép- és Dél-Ázsia kereszteződésében fekvő ország földje közel ezermilliárd dollár értékben rejt ásványkincseket – írja a CNN. A Reuters már – az afgán bányaminiszter korábbi, szintén 2010-es nyilatkozatára hivatkozva – háromezer milliárdra becsüli az egyelőre még a föld mélyén heverő ércek értékét.

Az 1 billió dolláros, azaz 1000 milliárd dolláros, durván háromszázezer milliárd forintos tételről a következőt írják: az Egyesült Államok két évtized alatt ennek a dupláját költötte afganisztáni küldetésére, és az ország felvirágoztatására, igaz, sikertelenül – jegyzik meg. Hozzátették:

az éves magyar GDP a rekorderős 2019-es évben például 163,5 milliárd dollár volt,

vagyis a magyar gazdaságnak hat év alatt sikerülne kitermelnie azt, ami gyakorlatilag a több mint négy évtizede háborúzó ország bankbetétjének tekinthető.

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Mindenki nyugodjon le szépen – Müller Cecília: a beoltottak mindössze 0,2 százaléka fertőződött újra

Nagy a baj! Napokra állhat a csődtől a főváros, de Karácsony helyettese szerint ki fogják fizetni a béreket