in , ,

Földi László rendkívüli írása Afganisztánról: az elhagyott fegyverek árnyékában

A globalizmus filozófiáját jól mutatja az Afganisztánban hagyott/felejtett fegyverek rapszódiája.

 

A globalizmus filozófiáját jól mutatja az Afganisztánban hagyott/felejtett fegyverek rapszódiája. Ha már nem kell, „ott lehet hagyni, hogy máshol újakat lehessen rendszerbe állítani”. Különféle nézőpontból sokan foglalkoztak azzal, hogy húsz év alatt az Egyesült Államok 84 milliárd amerikai dollár értékben telepített fegyvereket, képzett ki afgán harcosokat, hozott létre infrastruktúrát az általa megszállt ázsiai országban. Hogy ez sok pénz-e vagy sem, az nem is lenne érdekes, ha a végén nem valamiféle amortizáció jött volna ki egyfajta globalista politikai egyenlet végeredményeként.

Szinte sugallja az eset, hogy a képlet nagyon nem emberi alapérték, hisz hol van a megóvás, ápolás és megtartás értékrendje? A legyártom, eladom, majd elveszejtem, hogy újabbakat tudjak gyártani és eladni, olyan gyakorlat, ahol látható a hadiipar végtelenül praktikus stratégiája. Az ott hagyott hadfelszerelés mérete persze döbbenetes. Az összehasonlítás kedvéért a volumenről érdemes megjegyezni, hogy több ­NATO-szövetségesnek együttesen sincs annyi páncélozott harcjárműve, mint amennyit az amerikai hadsereg hátrahagyott, állításuk szerint harcképtelen állapotban. És ha ez így van, akkor már minden világos. Egyértelművé vált, hogy korunkban a NATO-szövetség által az Egyesült Államok külpolitikai érdekei mentén kiprovokált háborúhoz nem pénz kell, mint mondta annak idején Montecuccoli, hanem a pénznek kell a háború. Ha nem ez lenne az igazság, akkor az Afganisztánban maradt töméntelen fegyvert, tankokat, gépkocsikat, helikoptereket, harci és szállító repülőgépeket elvitték volna.

Lehet-e normális értékrendről beszélni a globalizmussal összefüggésben, ha az abban érdekeltek egyedüli életképe a profit? Mert ha valóban háborús kihívás fenyegetné a NATO-országokat, akkor elvárható lenne, hogy növeljék a hadi kiadásaikat a költségvetésük két százaléka terhére. És ha tényleg van ilyen – a külvilág számára esetleg még nem látható – kihívás, akkor mire ez a pocsékolás? Meg lehetett volna oldani, hogy a szövetségi rendszerhez tartozó országok megkapják a most ott hagyott fegyvereket azzal az opcióval, hogy gondoskodjanak az elszállításukról. Nem otthagyni, hanem átadni kellett volna ezeket a szerényebb lehetőségekkel bíró NATO-tagoknak. Korrektebb „szövetségesi” megoldás lenne, mint az a verdikt, amit valamennyi, az utóbbi évtizedekben regnáló amerikai elnök követel a NATO-tagoktól, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá a kiadásokhoz.

Lássuk be, az ajándékozási gesztust azért sem tehette meg Washington, mert akkor vajon ki vásárolná meg a legújabb harceszközöket, miután elhagyják az amerikai hadiüzemek udva­rait? Értem én, hogy jobbak, újabbak, fényesebbek, és persze nem ingyen vannak. Mert micsoda blamával járna egy újonnan kiszemelt célpont – például Irán földjén – megjelenni ütött-kopott, aránylag használt katonai felszereléssel, amelyet a közeli Afganisztánból cipelnének oda. Az igazság az, pillanatnyilag nincs újabb ötlet, miért is kellene záros határidőn belül hadba lépni. A régi történetek és indokok a háborúk kirobbantásához már nem elég vonzók és életszerűek, hisz Irakról is kiderült, hogy nem tárolt tömegpusztító fegyvereket, hiába mentek oda megkeresni azokat a NATO-hadoszlopok. S lám, a húszéves afgán hadjárat is fölösleges erőfitogtatás volt a csúfos menekülés láttán. Ráadásul sehol egy Kadhafira hasonlító despota, aki bujkáló terroristákat rejtegetne. Fontos lenne tehát valami új ötlet, lehetőleg még nem elhasznált szlogen azért, hogy a pénz újabb profitábilis háborúhoz jusson. Mi pedig, 29-en, a szövetségi rendszer országai, kicsit irigykedve veszünk részt az amerikai hadiipari bemutatókon, ahol kiválogathatjuk a frissen fejlesztett haditechnikát, majd szövetségesi hűségünk bizonyítékaként, kifizetve haza is vihetjük.

A hadi kiadásra szánt összeg csak akkor nem számít rossz befektetésnek, ha a hadrendbe állított fegyverek garantálják egy ország biztonságát, mondjuk egy külső támadás és ezzel járó pusztítás elkerülése érdekében. Kevésbé térül meg, ha először is ellenséget kell keresni, majd több ezer kilométerre kell szállítani a hadfelszerelést, hogy „megvédjük” országain­kat a háború pusztításától. A nem is titkoltan cinikus megjegyzés természetesen arra kíván rávilágítani, hogy a kicsit is normálisan gondolkodóknak meglehetősen kifacsart logika mentén kell megpróbálni beleélni magukat az ilyen, egyébként értelmetlen háborúk szükségességébe. Bármerre tekintünk, azt látjuk, hogy a normalitás csap össze a felfoghatatlan, vagyis irreális értékrenddel az élet minden területén, ahogy a védelem víziójával összefüggésben is tapasztalható. A globális érdek lassan kísérletet sem tesz, hogy legalább a jó modor kedvéért elrejtse a tényt, miszerint kizárólag a saját érdekeit szolgálja a pusztítás gyakorlatával is. Mintha már esélyt sem akarna adni arra, hogy másfajta jövőt építhessenek, például a hagyományokból táplálkozó, emberi léptékű országok. Átgázol mindannyiunk tudatán, hátrahagyva az eldobott fegyverek szomorú látványát.

Vegyük észre, hogy Európa következik, hisz lassan elfogynak a távoli földrészeken leigázható területek, ahol ott maradtak az elrozsdásodott fegyverek. Szűkül a világ a globális érdekkör számára, és sóvárogva tekint az általunk lakott területre. Csöndes töprengéssel, jó szándékú békességgel nem lehet – pestiesen szólva – kibekkelni a katasztrófát rejtő jövőt. Közelednek a látható tankok, gondoljunk a Magyarország környezetébe – Románia, Ukrajna, Lengyelország – telepített amerikai harceszközök arzenáljára. És itt kopogtat egy eszmeiség is, amely a normális létezésünktől idegen és veszélyt jelent értékeinkre. Mivel újnak és persze ebből következően modernnek vallja magát, sokaknak, megtévesztően, akár divatos is lehet. Ha rövid távon elcsábulunk és veszélyérzetünk csökken, úgy járunk, mint jártak ott messze, afgán földön. Egyszer csak a kiégett vasakat kerülgethetjük, már akik egyáltalán még létezhetnek saját hazájukban.

A szerző titkosszolgálati szakértő

 

(Földi László, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

LOL: Feriné demokratikus országot akar csinálni – Inkább csinálja össze magát