Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Szentesi Zöldi László: négy gondolat Bencsik Gábor ügyéről

0 megjegyzések 11 megtekintés

„1. Tipikus értelmiségi felhőköléssel mindenki rávetette magát a posztra, mintha bármiféle jelentősége volna közhivatalt nem viselő, nem politikus, nem hatalmi tényező kollégám magánvéleményének. Bencsik Gábor ugyanis újságíró. Nem miniszter, nem államtitkár. Nem tartozik alkotmányos felelősséggel semmiért. Őt és a véleményét felemelni a hazai politika élvonalába ugyanolyan aránytévesztés, mint amikor Bayer Zsoltot vagy Tóta W. Árpádot nézik politikusnak, miközben ők is újságírók, mint Gábor. Írnak, beszélnek, ez a dolguk, de nem ők döntenek az ország ügyeiben. Kéretik méretarányosan megítélni bármilyen megszólalásukat.

2. Legjobban azok rágcsálják mondatait, akik saját politikai céljaikat szeretnék igazolni hozzászólásával. Én tehát úgy látom, a hozzászóló ismert emberek zöme önmagáról, a saját nagyívű humanizmusáról beszél, ami nem tesz jót az őszinte párbeszédnek.

3. A hazai balos és jobbos értelmiség ködfalását bizonyítja ennek a zéró ügynek a lelkes körbenyáladzása, miközben naponta ezer fontosabb esemény akad az országban. Mindeközben valóságos témák helyett elitista belügyekkel vigasztalják magukat a rommá vert baloldaliak és heves indulatokat szikráznak ki magukból a győztes jobboldaliak, mintha bárki ne alkothatna véleményt bármiről, bárhol, bármikor.

4. Hadd írjon Bencsik Gábor, ha szeretne, oké? Hülyeségeket, okos dolgokat, bármit. Csak ne hajszoljátok minden oldalról, mert ez olyan gusztustalan. Aki nem élt meg hasonlót, fogalma sincs, milyen érzés, amikor senkik mártogatják beléd a tőrüket.”

 

– írja Szentesi Zöldi László.

 

Hogy nekünk mi a véleményünk? Már megírtuk:

Üzenet Bencsik Gábornak

 

 

 

Részünkről a téma lezárva.

 

 

mindenszo.hu

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.