Támogatás
szerda, március 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, ezen hangosan felröhögtünk – Jakab Péter: Ti vagytok a Jobbik gerince, és a nemzet gerincessége

0 megjegyzések 11 megtekintés

Peti nagyon vicces. Azaz inkább röhejes.

Korábban megírtuk, hogy Peti újra elnök lett, ezért kapirgálhat tovább a saját szemétdombjának a tetején. A nagy kapirgálás kiváltott belőle pár veretes gondolatot, íme:

 

 

A Jobbik elnöke közösségi média oldalán mondott köszönetet támogatóinak és párttársainak.

 

 

 

„Aki a döntő csata előtt a vállamat veregeti, harcostárs. Aki a döntő csata után is, az bajtárs” – kezdte Jakab.

Ezt követően hozzátette, hogy

Ti, akik kitartotok a Jobbik mellett akkor is, amikor támadás az ára,

mindannyian a bajtársaim vagytok. Büszke vagyok rá, hogy veletek küzdhetek egy szabad, független, élhető Magyarországért!”

Végül a kampányból ismerősen csengő, „Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak”! kampányüzenettel zárta bejegyzését.


 

Ízlelgessük ezt a csodálatos szösszenetet.
Mellékelt hozzá egy képest is, most fel fognak röhögni:

 

GERINC? GERINCESSÉG????? Micsoda? Két erőszakoskodás között egy kis gerinc, mi?

 

 

Jesszus. Jakabot látta már orvos?

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.