in ,

Most akkor mi a baj? – A Spar sem tervezi a 400 órás túlórakeret alkalmazását – Nem is túlóráznak ennyit ugyanis a munkavállalók

A Spar Magyarország – csakúgy, mint a Tesco – nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet – írta a Magyar Idők csütörtökön.

Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője elmondta: már korábban eldöntötték, hogy az évek óta érvényben lévő szabályokon a törvénymódosítás után sem kívánnak változtatni. Így a vállalat természetesen egyetért a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) meglátásaival: a Spar kollektív szerződésében foglalt 300 órán felüli túlmunka lehetősége még munkavállalói hozzájárulás esetén sem szolgálja az érdekeket – fogalmazott.

A KDFSZ korábban jelezte, hogy a Tesco nyitott egy írásbeli megállapodásra a szakszervezettel arról, hogy a következő két évben nem alkalmazza a 400 órás túlórakeretet. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is több céggel egyeztet. Karsai Zoltán, a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, négy multival tárgyalnak, amelyek mindegyike nyitott a megállapodásra. Úgy vélte, a sikeres tárgyalások hatására a versenyszféra egyéb területeiről is csatlakozhatnak cégek a kezdeményezéshez, ami leginkább az adott területen dolgozók érdekképviseletétől függ.

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: szakszervezetek.hu

(forrás:pestisracok.hu)

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Hoppá! – Orbán Viktort dicsérte a leggazdagabb román

Nem stadion – Városrehabilitációs program indul Simontornyán