Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Mert „el vagyunk szigetelve”: sorra kapja Orbán Viktor a gratulációkat

0 megjegyzések 1 megtekintés

A belga, a máltai, a cseh és a román miniszterelnök, valamint a szerb államfő is gratuláló levelet küldött Orbán Viktornak újbóli miniszterelnökké választása kapcsán – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

 

Alexander de Croo örömmel állapította meg, hogy további lehetőségük nyílik a magyar-belga kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Emlékeztetett arra, hogy a közös munkára azért is szükség van, mert 2024-ben Magyarország éppen Belgiumtól veszi át az Európai Unió soros elnökségét.

Robert Abela máltai miniszterelnök szintén kiemelte a kétoldalú kapcsolatokon túl az Európai Tanácsban folyó együttműködést „a kölcsönös prioritások és érdekek” alapján.

Petr Fiala, Csehország miniszterelnöke gratuláló levelében az ukrajnai háborúról is írt, kiemelve, hogy egy szuverén és független ország elleni inváziót soha nem szabad tolerálni. A cseh kormányfő örömét fejezte ki, hogy Magyarország is részese az európai szolidaritásnak Ukrajna ügyében. Kiemelte ezen felül az energiabiztonság kérdését, amelyet a mostani háború az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívássá tett.

Nicolae Ciuca, Románia miniszterelnöke többek között a NATO és az Európai Unió keretében zajló együttműködés elmélyítésének fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktornak, szintén az ukrajnai konfliktus kapcsán.

Aleksandar Vucic szerb elnök gratuláló levelében arról írt a magyar miniszterelnöknek, hogy Szerbia a barátja és megbízható, hűséges, becsületes partnere marad a magyaroknak. „Továbbra is küzdeni fogunk Szerbia és Magyarország, valamint polgáraink közös értékeiért és érdekeiért, és még tovább erősítjük kapcsolatainkat. Ezután is kiemelt figyelmet fordítunk kisebbségeinkre, mert a határaink mindkét oldalán élők jelentik a legerősebb és legértékesebb hidat országaink között” – írta Vucic elnök.

Mint ismert, Donald Trump volt Amerikai elnök, bár nem szokott más országok miniszterelnökeinek választási eredményéhez gratulálni, Orbán Viktorral kivételt tett. A magyar miniszterelnök nyilván erre a legbüszkébb, mert közösségi oldalán több formában is megosztotta:

 

MTI

 

(blikk.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.