Napiszintűvé vált hogy akik a város központjában megfordulnak, találkozhatnak magatehetetlen drogosokkal vagy épp közterületen italozgató hajléktalanokkal.
Veres Pál, Miskolc polgármestere szerint a „miskolciak biztonsága az első” de ezt a városban élők és dolgozók egyre kevésbé érzékelik. Az is bizonyítja az elmondottakat, hogy az első magyarországi fertőzött regisztrálását követően rá 19 napra döntött a város vezetés a szájmaszkok kiosztását illetően. Az önkormányzati fenntartási városi rendészet munkatársai és a napiszinten a városban járőröző rendészek sincsenek megfelelő védőfelszerelésekkel ellátva.
A Kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, de ezzel a miskolci baloldali képviselők nem törődve tartanak lakossági fórumokat mint pl. Bartha György önk. képviselő aki márc.14-én a körzetében tartott állítása szerint 60 főnek, akik többnyire idős korúak, lakossági fórumot.
A Momentumos Szopkó Tibor önk. képviselő, és a baloldali önk. képviselő, az MSZP miskolci irodavezetője Bazin Levente a BAZ Megyei Kórház Sürgősségi ellátására vitt épp pizzát Márc.21-én,miközben védekezésre szólítanak fel mindenkit eközben ő maguk felejtettek el szájmaszkot felvenni ami nagyban veszélyezteti az ott dolgozók és a betegek egészségét.
Ki fogja megvédeni a miskolciakat a járvány idején, ha ez már a városvezetőktől nem várható el? – teszi fel a kérdést az olvasónk.
Végezetül itt egy újabb gyöngyszem Miskolcról:
járvány idején kezdett el szórólapozni Rokker Zsolti miskolci képviselő, persze gumikesztyű és maszk nélkül. Felelőtlenség a köbön.