in ,

Agyhalál: a bolgár nő miskolci eseményére Budapestről kellett közönséget szállítani

Agyhalál

Bár a DK-hoz köthető Nyugati Fény azt hangoztatta, hogy Dobrev Klára miskolci rendezvényén

 annyi ember volt, hogy még a csilláron is lógtak, 

valójában Budapestről szállították Miskolcra az aktivistákat, hogy az árnyék-miniszterelnöknek legyen közönsége – derült ki a Hír TV tudósításából. 

A tájékoztatás szerint rákospalotai buszokkal szállították Budapestről egy szintén a DK által támogatott önkormányzattól az aktivistákat, hogy Dobrev beszédét meghallgassák.

A történtekről Bohár Dániel egy képet is posztolt a közösségi oldalán, amelyen jól látható, hogy idős emberek várnak arra, hogy felszállhassanak a buszra.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

A k**va anyjukat! Felmondólevelet postázott az orvosoknak a MOK

Hoppá! Levelet írtak az Európai Bizottság elnökének magyar egyetemi rektorok