in ,

Bréking! Hatalmas gyomrost vitt be a Fidesz a DK-nak Miskolcon! A Fidesz nyert, nem kicsit!

Hiába ment Gyurcsány Miskolcra kampányolni, a Fidesz jelöltje nyert

Barta Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje közösségi oldalán köszönte meg a választók bizalmát.

 

Barta Gábor nyerte Miskolc 3. számú egyéni választókerületében rendezett időközi választást. A Fidesz-KDNP jelöltje a voksok 56,24 százalékával győzött, pont kétszáz szavazattal kapott többet, mint összellenzéki kihívója.

Sebe-Gazdig Judit, a DK, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a Velünk a Város Egyesült jelöltjének az sem segített nyerni, hogy a héten Gyurcsány Ferenc személyesen kampányolt a borsodi megyeszékhelyen mellette.

Fontos körülmény, hogy mind az újpesti, mind a miskolci időközi választást olyan körzetben tartották, ahol 2019-ben még a baloldal tudott nyerni. Újpesten a 12. számú körzetben tartották az időközit, amely Kanász-Nagy Máté LMP-s politikus eddigi körzete volt. A baloldal tehát megtartotta az eddig is baloldali körzetét. Miskolcon a 3-as számú körzetben 2019-ben még szintén a baloldal nyert, most viszont elbukták a körzetet. Két baloldali körzetből tehát egyet elnyert a Fidesz. Ami a fővárost illeti: a Fidesz az áprilisi választások óta kilenc, a baloldal három időközit nyert Budapesten. Június óta ugyanis csak a fővárosban tizenkét időközi önkormányzati képviselő-választást tartottak, ebből a kormánypárti jelöltek kilenc, az ellenzéki pártok indulói pedig – a most vasárnapi újpesti győzelemmel együtt – mindössze három mandátumot szereztek.

 

(mandiner.hu)

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Durva! Ákos a háború előtt megénekelte, hogy ki fog törni – Videó – Az utolsó békeév

Tarolt az olasz jobboldal is – Giorgia Meloniék sima győzelmet arattak Olaszországban