Érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet. Nem csupán ismerősi, de sok esetben már rokoni körben is tapasztalom és ismerőseim is hasonló benyomásokkal rendelkeznek arról, hogy a másik fél iránt tanúsított érdeklődés sokaknál csupán arra korlátozódik, hogy kizárólag ők mondhassák el hogylétüket és azt minél részletesebben kifejthessék érdeklődő kérdéseinkre.
De a VISSZAKÉRDEZÉST, az ,,és te hogy vagy?” kérdését megspórolják maguknak és képesek élőben, de akár telefonon is úgy elköszönni, hogy saját életnyűgeik teljességének ránk szabadítása után a beszélgetőpartnerükről az ég egy adta világon semmilyen új információra nem tesznek szert és ami a legszomorúbb, hogy ezt észre sem veszik.
Mindezt nem panaszként mondom, hiszen nincs felemelőbb, mint empátiával kérdezni és érezni, hogy a kibeszélő a dialógus következtében megosztja velünk örömét, avagy szabadulni képes a lelkét nyomó esetleges terhek súlyától.
Másik észrevételem, hogy az emberek igen jelentős része szűken méri elismeréseit és dicséreteit a másik irányában. Pedig semmibe nem kerül, például áfát és szja-t sem kell fizetni utána.
A művészeti szcénában a másik fél politikai irányultságának beazonosítása után szinte teljességgel kizárt, hogy a különböző oldalon állók egymás vitathatatlan tehetségéről, teljesítményéről elismeréssel szóljanak. Ezért van teljességgel atomjaira hullva a művészeti élet, ahol mindenből kettő van, így létezik Magyar Színházi Társaság, de mellette létrejött a Magyar Teátrumi Társaság, van megújult Színház és Filmművészeti Egyetem, de van képesítést adó Freeszfe Egyesület. Magyarán van baloldali szemüveg és van jobboldali, amelyeken keresztül reménytelen a másik produktumainak dicsérete, elismerése. Pedig hazánkban ennek a kétpólusú ítélkezésnek a feloldása vezethetne a művészetek és minden másnak is a gyógyulásához.
Egyetlen apró példával szeretnék elöl járni ebben a folyamatban.
Eddigi közéleti megnyilvánulásaik alapján azt gondolom, hogy politikai értelemben az ég egy adta világon semmiben nem értek, értenék egyet Dés Lászlóval és Geszti Péterrel. De ebből egyáltalán nem következik, hogy ne hagyhassa el számat a művészeti életben letett munkáik előtti főhajtásom mellett tudásukat méltató és elismerő szavaim.
A magyarországi zenés színház, azon belül a musicalek világában generációkon átívelően maradandót alkottak együtt és külön-külön is.
Dés László jazz-zenészként /klarinét, zongora, szaxofon/ virtuóz előadó. Színpadi zenéi összetett harmóniákkal operálnak, ennek ellenére slágeres dalai segítik a különböző korosztályok zenei fejlődését.
Geszti Péter a number one magyar rímfaragó. Nehéz eldönteni, hogy ő vagy a néhai Romhányi József nagyobb virtuóza a magyar nyelvnek. Mindketten fenoménok. Színházi dalszövegei mellett Geszti zenei karrierje és egyéb ,,agymenései” is megsüvelegendők.
Érdekes! Két hosszú bekezdés óta dicsérek, mint a vízfolyás és még nem tört le a kezem a helyéről.
Talán a másikra való empatikus odafigyelés mellett, a frontvonal két oldalán állóknak, az egymást politikai értelemben leíróknak, a másik tehetségének, teljesítményének dicsérő elismerése nem lenne ördögtől való.
Csak a politikai csőlátásukat tudnám feledni, mielőtt még meggyanúsít valaki, hogy a liberális baloldal beépített embere vagyok.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
