Az ember gyakran már csak legyint, ha azt hallja, Brüsszel. Azt gondolja, politikai zsarolásról, ravasz új migránsbetelepítési tervről vagy kokainba mártott százeurósokról lesz szó. Furcsán hangozhat tehát, mégis igaz: Brüsszel a miénk is, és egyáltalán nem reménytelen. A múlt hét legalábbis egyértelműen ezt bizonyította. Azon a különös, kegyelmi héten az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és a magyar EU-politika egyszerre lépett eggyel közelebb valami szép, jó és értelmes felé.
Kezdjük az Európai Parlamenttel, mégiscsak az a leghihetetlenebb. Ez a jobb sorsra érdemes intézmény most kivételesen nem megszült, hanem elgáncsolt egy zöldlázálmot. S hogy a tündérmese még lélegzetelállítóbb legyen: azért gáncsolta el, mert az Európai Néppárt a Louise Weiss-épület egy setét sarkában rátalált hajdanvolt férfiasságának egy kis darabjára. Zárt egységként szavazott az úgynevezett természet-helyreállítási törvény ellen az Európai Néppárt, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia. A néppárti belgák, hollandok és a háttérben felsejlő svédek ugyanis az európai zöldítési tervek iránti minden tiszteletük mellett sem óhajtottak az élelmiszer-inflációs és lakhatási válság közepén őserdővé visszaalakítani mezőgazdasági és városi területeket, pláne hatástanulmányok és fedezet nélkül. A törvényjavaslat az EP környezetvédelmi bizottságában a jobboldali frakciók egységének, illetve a fideszes Tóth Edina döntő szavazatának köszönhetően elbukott.
Az Európai Unió Tanácsának csúcstalálkozóján mintha tort ült volna a józan ész”
Eközben az Európai Unió Tanácsának csúcstalálkozóján is mintha tort ült volna a józan ész. Az állam- és kormányfők az európai lőszergyártás és a haditechnika felfuttatása, jelentős hadiipari befektetések mellett döntöttek, elvetették a Kínáról való gazdasági leszakadás gondolatát, és a kiegyenlített gazdasági verseny felé indultak el. Sok sikert kívántak Ursula von der Leyennek ahhoz, hogy a balkáni migrációt jelentősen mérséklő 2016-os Merkel–Erdoğan-paktumhoz hasonló megállapodásokat kötögetve körbeturnézza Észak-Afrikát. Az újból összeálló magyar–lengyel tengely pedig a miniszterelnökök értésére adta, hogy amíg az egyhangú döntéshozatalt sunyin kicselezve próbálják bevezetni a migránskvótát, közös uniós bevándorláspolitikai állásfoglalásról még álmodni se merjenek.
Budapesten mindeközben kijelölték a jövő évi választásra a Fidesz EP-listavezetőjét, akiből a közelmúlt jeleit olvasva a jövő év második felére uniós biztos is lehet. Varga Judit igazságügyi miniszter kilenc évig tanácsokat osztogatott az EP-ben, 2018 óta pedig jól célzott pofonokat oszt Brüsszelben Magyarország, idehaza meg az EU ellenségeinek. Jelölése több szempontból is szimbolikus: a párt eddigi listavezetői és biztosjelöltjei Schmitt Páltól Navracsics Tiborig az EU-n kívüli magyar közéletben is voltak valakik, Varga viszont már az Európai Parlamentben érett politikussá. Személyében is megtestesíti a nagykorú magyar EU-tagságot és annak reményét, hogy a bő hetven éve egymás között mozgó franciákhoz, olaszokhoz, németekhez és beneluxokhoz hasonlóan előbb-utóbb mi is belecsontosodunk végre az uniós politikába. Hogy végre nemcsak az igazságérzetünkre meg a két szép szemünkre támaszkodhatunk majd uniós vitákban, hanem az ezekhez szükséges tapasztalatra, szókincsre és telefonkönyvre is.
A múlt hét szokatlanul sok szép uniós története azt mutatja: egy jobb és magyarabb Brüsszelhez nem a csüggedésen, hanem a verejtékes munkán keresztül vezet az út. Amelyik szupermérföldkő nem nyom agyon, az megerősít, érdemes tehát nagy műgonddal, kikezdhetetlenül teljesíteni mindazt, amit vállaltunk. Mert uniós ügyekben kiváltképp igaz: aki nem rest kifeszíteni a vitorlát, annak fordulhat a szél szerencsésen. Annak, és csak annak.
(Kohán Mátyás, mandiner.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
