Támogatás
hétfő, október 14, 2024
Támogatás
Támogatás

Jakab Péter eltűnt

a mindenadmin
0 komment 6 megtekintés

Szinte naponta ontotta a szót magából, mit ontotta, egyenesen fosta!

Kiabált, ordibált a parlamentben, az utcán, a melósokkal, a munkagépen dolgozókkal, aztán jött az április 3-i bukta. A brutális liberós bukta után kicsit letekerte a hangerőt. Aztán bukott itt, ott, amott, családban, pártban, frakció élén, mindenhol. Létrehozott egy semmilyen mozgalmat, még kicsi lángja volt annak is, de mára teljes a kuss.

És baj, hogy ilyen a csend Peti bohóc körül? Nem, nem baj, sőt, végre egy kis levegőhöz jut a közélet, bár van még elég kretén, aki rontja a levegőt a közéletben.

Szóval Peti bohóc eltűnt, és ez így van jól. Maradjon is így.

Az ország egyik legkárosabb politikusa. A közélet szemete, a politika csürhéje.

 

Függöny.

 

 

mindenszo.hu

 

 



 

 

 

 

 

Figyelem!

 

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
ÍGY TUDSZ NEKÜNK SEGÍTENI:

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.